Kárpátaljai fiatalok, avagy megmaradásunk zálogai

Boldogulás szülőföldön (35. rész)

Észrevehető jelenség a közösségi oldalakon, hogy az emberek sóvárgó tetszésüket fejezik ki, ha meglátnak az adott oldalon egy régi fotót, vagy nyugodtságot sugalló, háziállatokat, régmúltat idéző munkaeszközöket ábrázoló, a család és az otthon melegét bemutató, a természet közelségét visszahozó képet. Mindenki vágyakozik a letűnt dolgok után, ugyanakkor nem teszünk érte semmit, hanem görgetjük a hírfolyamot egyhangúan tovább. E heti cikkünk szereplőinek interjúját olvasva az ember rájön arra, hogy vannak a fentebb leírt okfejtés alóli kivételek. A Bíró házaspár Izsnyétén él. Olyan tevékenységbe kezdtek, ami bizony látott már jobb időket is Kárpátalján. Észrevették a piaci rést, és belevágtak, boldogulnak. A legfontosabb viszont a számukra az, és ami igazi örömmel tölti el őket, hogy együtt vannak mindennap az otthonukban, és a gyerekeiket felelősségre nevelhetik, igazi értékeket adhatnak át, teremthetnek a számukra.

– Kérlek, meséljetek egy kicsit magatokról!

– Bíró Ferenc vagyok, 36 éves, méhészettel foglalkozom, valamint vállalkozást vezetek.

– Bíró Beatrix vagyok, 30 éves, két csodálatos kislány anyukája, a gyermeknevelés mellett pedig kutyatenyésztéssel foglalkozom.

– Jelenleg körülbelül 300 méhcsaládunk van, 16 kutyánk, 5 fajta: tibeti masztiff, közép-ázsiai juhászkutya, amerikai akita, skót juhászkutya és cane corso fajták. Különféle mézeink vannak. Nagy választékban kapható akác-, vegyes virág-, hárs-, hajdina- és lépesméz is. Továbbá virágpor, propolisz, méhpempő, méhviasz és mindenféle munkaeszköz is megtalálható nálunk, ami a méhészethez szükséges.

– Mi volt a legfőbb ok – felsorolhattok többet is –, hogy itthon, Kárpátalján maradtatok? Miért marad itthon egy kárpátaljai fiatal, hogyan látjátok ezt?

– Elsősorban azért döntöttünk így, mert nem akartuk idegen környezetben élni az életünket, szeretünk itthon lenni a családunk és barátaink mellett. Szerintünk egy kárpátaljai fiatal főleg szülőföldje és családja iránti szeretete miatt marad itthon.

– Mikor és hogyan döntöttétek el, hogy ezzel a tevékenységgel szeretnétek foglalkozni, illetve hogy vállalkozásba kezdtek?

– Amikor családot alapítottunk, úgy éreztük, szeretnénk valami biztos alapot, mert az akkori munkánk nem volt túl jövedelmező. Gyermekkorom óta szeretek állattartással, ezen belül leginkább a kutyákkal foglalkozni. Én ebbe az irányba szerettem volna elindulni, a férjem viszont inkább az adásvételben volt tehetséges, ő azon a területen gondolkodott. Aztán olvastunk egy cikket az egyik újságban a méhészetről, illetve a szakterület és a méhészek hiányáról Kárpátalján. Kedvet kaptunk hozzá, hiszen a kötetlen munkaidő és a finom méz termelése nagyon kedvező lehetőséget jelentett, és mellette a kutyákra is időt fordíthattam a gyereknevelés és a háztartási tevékenységek mellett. Úgy döntöttünk, hogy belevágunk.

– Mi a legnehezebb ennek a tevékenységnek az elindításában? Melyek a leggyakoribb akadályok? 

– Akár a méhészetről, akár a kutyatenyésztésről beszélünk, először is befektetésre, alaptőkére van szükség. Azután egy nagy adag kitartásra, mert akár évekig is eltarthat, mire elérjük a várt eredményt. Nagyon fontos, hogy szeressük a munkánkat, mert anélkül nem fog működni a dolog. Leggyakoribb akadályok lehetnek ezen a területen a betegségek, fontos, hogy időben észrevegyük és orvosoljuk a problémát.

– Milyen volt a kezdet kezdete? Előtte mit csináltatok?

– Én építkezésen dolgoztam, a feleségem gyári munkás volt, tudtuk, hogy változtatnunk kell, mert így nagyon nehezen tudtunk félretenni a befektetéseinkre.

– Milyen tényezők jellemzik leginkább ezt a tevékenységet? Milyen tapasztalatokat szereztetek már?

– Én minden szabadidőmet a kutyáimmal töltöm. Először is egy kutyatenyésztő legyen céltudatos. Mindig arra törekszem, hogy jobb és jobb kiskutyák szülessenek küllemre, megjelenésre, viselkedésre és persze egészségügyileg. Határozottnak és magabiztosnak kell lennem, tele türelemmel és szeretettel a nap 24 órájában, csak így lehet a kutyákkal foglalkozni. Amikor láthatom a tőlem vásárolt kiskutyákat felnőtt korban, illetve az elégedett vásárlók visszajelzését, az kárpótol minden akadályért és nehézségért.

– Mi a siker titka? Mikor sikeres egy vállalkozás, hivatás? Mit szerettek legjobban a tevékenységetekben?

– Szerintünk a siker titka a kitartás és az elhivatottság, illetve hogy megtaláljuk azt, amiben ki tudunk teljesedni, és abból a legtöbbet kihozni. Csak akkor lehetünk sikeresek, ha becsülettel dolgozunk, mert csak így tudunk hosszú távon megmaradni. Leginkább a kötetlen munkaidőt szeretjük, és hogy saját magunk főnökei vagyunk, nem kell másoknak megfelelni. Továbbá, hogy a gyerekeket is be tudjuk vonni a munkánkba, ezáltal őket is felelősségre tanítjuk.

– Hogyan telik egy napotok? Mi a munka folyamata? Megéri-e?

– A mi családunkban az a szabály, hogy reggeli nélkül senki nem indul a dolgára, erre nagy hangsúlyt fektetünk. Aztán a gyerekek mennek az iskolába, a férjem a méhekhez vagy a boltba, én pedig a kutyákkal és a háztartással foglalkozom. Az ebédet külön, de a vacsorát megint együtt töltjük. Az a jó a munkánkban, hogy tevékenységünk mindig az adott évszaktól függően változik. Tavasszal és nyáron a méhekkel dolgozunk többet, ősztől tavaszig pedig a termékeink értékesítésére tudunk több időt fordítani. A családunk együtt van mindennap, itthon, ez nekünk már így megéri. Igaz, hogy sokat dolgozunk, mert külön-külön egyik munka sem hozna elegendő jövedelmet, de annak is megvan az előnye, ha több lábon áll az ember.

– Mi hozhat változást a kárpátaljai fiatalok életébe, hogyan lehet egy kárpátaljai fiatal itthon sikeres?

– A változást a háború vége jelentené, de ezt mindenki tudja. Amit tanácsolni tudunk, az az, hogy merjenek belevágni abba, amibe szeretnének. Találja meg mindenki a számára megfelelő rést a munkaerőpiacon, és kitartással, elszántan dolgozzon azért, amiben érzi, hogy jó, hogy egyedit tud alkotni.

– A tevékenységetek során mire vagytok a legbüszkébbek?

– Egymásra és a családunkra. Ahogyan fiatal házasokként elkezdtük együtt az álmainkat kergetni, valamint együtt sikerült is valóra váltani, együtt értünk el sikereket, együtt mentünk át nehéz időszakokon, és mindig ott voltunk egymásnak.

– Szerintetek melyek azok a témák, mik azok a dolgok, tevékenységek, amelyek leginkább foglalkoztatják manapság a kárpátaljai fiatalokat? Titeket mi mozgat meg, mi motivál, érdekel a leginkább?

– Szerintünk a kárpátaljai fiatalokat az itthon maradás gondolata foglalkoztatja leginkább. Hogyan tudnának biztos alapra építeni, boldogulni itthon? Minket az motivál, hogy az emberek szeretik, amit nyújtani tudunk, elégedettek az értékesített termékeinkkel. Szeretünk olyat adni az embereknek, ami értékes és tőlünk származik.

– Mit gondoltok, mi, kárpátaljaiak hogyan éljük meg az életünket a szülőföldünkön vagy a „nagyvilágban” az adott körülmények függvényében?

– Mi úgy látjuk, hogy ez az időszak a várakozás időszaka. Mindenki várja a békét mind itthon, mind a nagyvilágban.

– Nehéz időket élünk. Sokan most találkoznak először Istennel vagy fordulnak Hozzá. Számotokra mit/kit jelent a kereszténység? Mit jelent nektek a hit? Ki számotokra Isten? A nagy többség számára ki Isten?

– Számunkra a kereszténység maga a lelki béke. Isten a mi csendes pásztorunk, aki terel minket és bátorít, hogy higgyünk, és ne féljünk, hogy merjünk, mert vele nincs lehetetlen. Nem tudhatjuk, a nagy többség számára ki Isten, ezt mindenki magában dönti el, csak azt tudjuk mondani, hogy higgyenek Istenben.

– Ti milyen narratívát adnátok vagy képzeltek el, amely által a kárpátaljai magyarság továbbra is itthon maradhat, boldogulhat, fejlődhet?

– Leginkább, hogy hagyjanak minket magyarnak lenni. Legyen béke, és akkor mindenki boldogulhat itthon is. A háború sajnos nagy lecke számunkra is, ami megtanított az elégedettségre, az olyan igazi értékek megbecsülésére, ami nem a pénzben rejlik.

– A kialakult körülmények tekintetében mi az, amivel a legtöbbet tudunk tenni a környezetünkért, embertársainkért, önmagunkért?

– Ha becsülettel végezzük a mindennapi munkánkat, nem félünk, nem stresszelünk túlzottan a folyamatos rossz hírek hallatán, és másokat is erre biztatunk.

– Milyen tanácsokkal látnátok el a fiatalokat? Milyen megoldásokat válasszanak, illetve mit tegyenek és mit ne?

– Legyenek türelmesek, tudjanak örülni az apró sikereknek is. Legyenek elszántak, de a kudarcot is bírni kell. Ha kitartóan dolgoznak, akkor a munkájuk gyümölcse nem marad el.

– Milyen terveitek vannak a jövőt illetően?

– Szeretnénk a meglevő vállalkozásunkat jobbá, piacképesebbé tenni. Bővíteni, fejleszteni akarjuk, hogy a termékeink minél több emberhez eljussanak, vásárlóinknak örömet szerezzünk. A gyermekeinknek értéket teremtsünk.

Dankai Péter