Aktualizálják a regionális fejlesztési stratégiát Kárpátalján

2023. november 19., 13:42

A megyei közigazgatás megkezdte Kárpátalja 2027-ig szóló regionális fejlesztési stratégiájának aktualizálását.

Viktor Mikita kormányzó szerint az üres szócséplés helyett a közösségi vezetők és a képviselők részéről világos és konkrét lépések szükségesek.

„A regionális politika fontos szerepet játszik megyénkben, hiszen amikor a régió fejlődéséről van szó, akkor ennek egyes közösségek fejlődése fontos alkotóeleme. Ezt figyelembe kell vennünk, tehát egyik fő feladatunk az, hogy megteremtsük a regionális politika útitervének feltételeit, továbbá az, hogy ebben a kistérségek ismerjék a saját helyüket” ‒ fogalmazott Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás elnöke.

Az ország nyugati részén a projektet nemzetközi partnerek támogatásával hajtják végre, akik tanácsot adnak a munkacsoportnak a stratégia főbb módosításai kapcsán.

Kárpátaljának, akár Ukrajna legtöbb régiójának, nemcsak a lakosság, hanem az üzleti szféra igényeit is figyelembe kell venni, amely ma már a győzelem egyik mozgatórugója. Különösen a mi régiónk és öt másik szomszédos régió munkáját kell módosítani, olykor új irányokat teremtve a közösségfejlesztés számára. Ugyanakkor a regionális stratégiát össze kell hangolni a nemzeti stratégiával.

„A projekt hat különböző területen támogatja a stratégia aktualizálását és 2027-ig szóló új végrehajtási tervek kidolgozását. Ennek keretében segítünk a stratégiai környezetet értékelő jelentés kidolgozásában is” ‒ mondta Olekszandr Volosinszkij, a USAAID „Hoverla” Projekt regionális koordinátora.

„Megváltoznak a háborúval kapcsolatos viselkedésmódok is, hogyan lehet segíteni az áttelepített vállalkozásokat, hogyan lehet bevonni a belső menekülteket a régió gazdasági tevékenységeibe. Fő feladatunk a társadalom integrálása, ezáltal pedig a győzelem elősegítése” – hangsúlyozta Olekszandr Volosinszkij.

Az innovatív regionális fejlesztés koncepciója és politikája nemcsak az Európai Unió, hanem korunk követelménye is. A háborúban álló Ukrajna számára az erők és eszközök megfelelő elosztása kötelező. Ezzel Kárpátalja nemcsak a fejlődés új útjára léphet, hanem egész Európának is megmutathatja, hogy ez biztonságos régió, hogy itt érdemes befektetni és új projekteket létrehozni.

„Amikor mindent kidolgozunk és megjelöljük megyénk térképén a szakosodott termelési területeket, az egyfajta indikátor a külföldi befektetőknek abból a szempontból is, hogy rámutat arra, biztonságos hozzánk jönni. Mindez egy jel, hogy bátran költözhetnek országunkba, megyénkbe” – emelte ki Tarasz Tringyak, a Gazdasági és Regionális Fejlesztési Főosztály igazgatója.

A 2021-ben kidolgozott regionális fejlesztési stratégia megújításán mintegy száz ember fog dolgozni. Munkacsoportokba osztják őket, amelyek tervet dolgoznak ki a régióban végrehajtandó intézkedésekkel kapcsolatban. Ezt integrálni kell a háború utáni Ukrajna újjáépítésére irányuló állami programba. A hatályos dokumentum újratervezésének munkálatai legalább hat hónapot vesznek igénybe.

A regionális fejlesztési stratégia hatékony irányítási eszközök dinamikus készlete, világos iránymutatásokkal és ütemtervvel. A programot az egyes közösségekre külön-külön, de a megyei lépték egyik összetevőjeként és az ország egészének egyik mozaikdarabjaként tervezték. Most a szakértők erőfeszítéseit Ukrajna győzelmére kell irányítani, és ennek másnapján azonnal neki kell gyürkőzni az ország újjáépítésének.

TV21 Ungvár/K. K.