A málenkij robot áldozataira emlékeztek
A kárpátaljai magyarság elmúlt száz évének legnagyobb tragédiájára emlékeztek csütörtökön délután Csapon. A város magyarsága hagyományosan a köztemetőben, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Csapi Alapszervezete által 1990-ben állított emlékműnél gyűlt össze. Csöndes főhajtással arra a Csapról elhurcolt 73 magyar férfira emlékeztek, akik közül 37 soha nem tért haza.
Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének és helyi alapszervezetének elnöke, a megyei tanács képviselője elmondta, hogy Erzsébet-nap környékén Kárpátalján minden magyarlakta településen megemlékezéseket tartanak. Azokra a magyar férfiakra emlékeznek ilyenkor, akiket 1944-ben a sztálini rezsim háromnapos munkaszolgálatra hívott be. Akkor több tízezer magyar és német férfi esett a sztálini terror áldozatául.
– A saját történelmünkre emlékezni kell, ezért gyűltünk most össze a szűk körű, csendes megemlékezésre. Ma Kárpátalján ismét nehéz időket él a magyarság, s nagyon sokunknak családi és közösségi szétszakítottságban kell megélnie ezt az időszakot. Ám azt gondolom, hogy nagyon fontos ilyenkor is emlékezni arra, hogy voltak itt, ezen a vidéken ennél erősebb szelek és viharok is, de azt is túlélte a kárpátaljai magyarság. Adjon ez mindenkinek reményt ma is – emelte ki Balogh Lívia.
Mindazokért, akiket 79 éve elhurcoltak, elszakítottak családjuktól, Baksa Dávid, a csapi református gyülekezet vezető lelkésze imádkozott, és áldást kért Kárpátalja népeire, illetve megnyugvást, vigaszt azok számára, akik a gyász terhével küzdenek, a fájdalmat hordozók számára, akiket szétszakított a gonosz világ.
A megemlékezésen a KMKSZ helyi nyugdíjasklubjának kórusa szolgált. A kellemetlen, csípős novemberi délután az elmúlt évek történései miatt a nagyvilágban szétszórt családtagjainkra, honfitársainkra gondolva különösen meghatóan hangzottak a Szétszórt gyöngyszemekhez című dal szavai:
„Szóljon ez a dal szétszórt gyöngyszemekhez,/Kősziklára tapadt, tépett levelekhez./Szóljon ez a dal szétszórt búzaszemhez,/Tőkén maradt árva, bús szőlőszemekhez…”
Végezetül a megemlékezők az emlékmű talapzatára helyezték koszorúikat, virágaikat és a mécseseket. A megemlékezés a Himnusz eléneklésével zárult.
Nevetlenfaluban november 24-én tartottak csendes megemlékezést az 1944-es sztálini terror és a málenkij robot áldozatairól – olvashattuk a lapunknak küldött rövid beszámolóban.
A megemlékezésen a Nevetlenfalui Középiskola diákjai is részt vettek, mindannyian csendes főhajtással és mécsesekkel rótták le tiszteletüket.
Forgolányban a görögkatolikus és a református felekezetűek közös templomkertjében felállított emlékmű előtt emlékeztek meg néma főhajtással, koszorúzással a sztálini terror áldozatairól.
Fertősalmáson is méltóképpen emlékeztek meg a helyi gimnáziumban és a fertősalmási református templomban azokról a magyar férfiakról, akiket 1944 novemberében hurcoltak el a málenkij robotra a községből. Köszönet illeti Bányász Diána tanárnőt a gyerekek színvonalas felkészítésért és Papp Bettina igazgatóhelyettest, akik megható előadást varázsoltak a megjelentek elé.
A KMKSZ Nagypaládi Alapszervezete is megemlékezett a sztálinizmus áldozatairól. Az elnökség tagjaival és falunk elöljárójával csendes koszorúzással adóztunk a az elhurcoltak emléke előtt.
rv, jt