Új edző, régi eredménytelenség
Labdarúgás
Az elmúlt héten Volodimir Sarant váltó Zselko Lubenovics vezetésével sem tudta megszerezni első győzelmét az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Minaj FC. A szerb tréner vereséggel mutatkozott be a kárpátaljai csapat kispadján.
A 15. forduló az első kör zárónapjának is számított egyben, mert bár több együttesnek is van elmaradt mérkőzése, a 16 csapatos mezőny legtöbb tagja játszott már a másikkal.
A minajiak az idén váratlanul remekül szereplő Krivbaszt látták vendégül, és gól nélküli első félidőt követően 1-0-ra alulmaradtak az ellenféllel szemben. A három pont sorsát eldöntő egyetlen találatot a nem sokkal korábban csereként pályára lépő Viktor Bliznicsenko szerezte a 64. percben.
Érdekesség, hogy a 87. percben a vendégek részéről egy másik csereember, Jurij Vakulenko már kétszer is „besárgult”, így a ráadással együtt a találkozó utolsó 8 percét a Krivbasz tíz emberrel játszotta végig.
A válogatott szünet utáni csonka forduló legnagyobb meglepetését az újonc Polisszja Zsitomir okozta azzal, hogy sikerült kibekkelnie 0-0-ra a Sahtar Donyeck elleni találkozót.
Eredmények: Minaj–Krivbasz 0-1, Sahtar Donyeck–Poliszja Zsitomir 0-0, Veresz Rivne–Metaliszt Harkiv 4-3, Vorszkla Poltava–LNZ Cserkaszi 0-0, Dinamo Kijev–Ruh Lviv 2-0. A többi találkozót később rendezik.
A bajnoki tabella élén hármas holtverseny van, miután a Krivbasznak, a Dnyipro–1-nek és a Polisszjának is egyformán 30 pontja van.
A 6 pontjával továbbra is ,,biztos kiesőként” utolsó Minaj FC a 16. fordulóban, december 3-án a Dinamo Kijevet látja majd vendégül.
* * *
A másodosztályban a Huszti FC ismét vereséget szenvedett, és már utolsó.
A Tisza-partiak a 18. fordulóban alsóházi rangadón hazai pályán 2-1-re maradtak alul a Metaliszt Harkiv ellen. Az együttes 11 pontjával utolsó, 10. helyen áll a bajnokságban.
(tamási)