Adventre hangolódó kézművesdélután Sárosorosziban

Olvasói levél

2023. december 5., 10:34 , 1188. szám

2023. december 2-án a Búbos Kemence Civil Szervezet szervezésében kreatív délután keretében készültünk az adventi időszakra. Az esemény megvalósításának a sárosoroszi római katolikus plébánia adott otthont. A vidám foglalkozáson számos szülő, iskolás és óvodás gyermek vett részt, és közösen készítettünk szebbnél szebb ünnepi alkotásokat. A foglalkozást Varga Gabriella kézműves segítségével valósítottuk meg. A délután során mindenki elkészítette a saját adventi koszorúját, majd a gyertyasodrás technológiájával adventi gyertyákat készítettünk, és a legvégén mindenki saját ízlése szerint dekorálhatta a koszorúját.

 Késő délután a falunk főterén elhelyezett adventi koszorún közösen meggyújtottuk az első gyertyát, majd pedig Rácz István atya megáldotta az elkészített koszorúkat.

Az esemény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg, amelyet ezúton is szeretnénk megköszönni!

Áldott, békés adventi időszakot kíván a Búbos Kemence Civil Szervezet!

Hiába Krisztina,
a Búbos Kemence Civil Szervezet tagja