Baka Györgyi: Bujkáló madár

Tört utak bizonytalan

homályában, miként a
lombok szövetében
megbújó madár,
védelmedre várok.

Hiába kerültem rettentő
távol, hiába hittem,
hogy kívülállóként
nézhetek már vissza
gyermeki otthonomra.

Hozzám szegődik
szinte észrevétlen az ősök
szívéből feltörő,
rokonnak érzett rezdülés:
várnak vissza.

Éjhomály terül az üres
ágyra, asztalra, hangtalan
fohászokkal, régtől vágyva
röpülnék haza már
az ismeretlen kertbe.

Otthon, édes otthon. Mit jelent az otthon az ember számára? Oltalmat, megnyugvást, melegséget, a családot, a szülőket, az ismertet az ismeretlennel szemben. Bárhol is járjon az ember, a szülőföld, az otthon mindig fontos marad a számára. Az egyik barátom huszonöt évig nem járt Kárpátalján, szinte már alig maradt ott ismerőse, de amikor végre rászánta magát, azt mondta: haza megyek. Haza – milyen sokat jelent ez a szó nekünk, amikor Európa nyugati felében egyre kevesebbet. Otthon – milyen fontos hely az ember életében, amikor az új módi szerint a munkahely határozza meg, hogy az ember hol lakik. Ha megszűnt az állása, vagy jobb fizetésre vágyik, összepakol és odébbáll. Más kerület, más település, más város. Az 1970-es évek Angliájából származik egy graffiti: „Ott van az otthon, ahol a tv!”

Baka Györgyi költő, népművelő, könyvtáros Érden él. Több verseskötete jelent meg, a Magyar Múzsa című folyóirat állandó szerzője. Györgyi nemcsak kiváló költő, hanem kiváló előadó is. Kevés olyan szerző van, aki érthetően, élvezhetően tudja előadni a műveit. Ez a kritika, bizony nekem is szól. Többször volt szerencsém élőben hallani, amikor Györgyi a saját verseit szavalta, néhányról felvétel is készült, ezek megtalálhatók a közkedvelt videomegosztón. Nyugodt szívvel tudom ajánlani a kedves olvasóknak. Csontos János József Attila-díjas költő a következőket írta Baka Györgyi költészetéről: „Megfogalmazásai találóak, olykor kifejezetten aforisztikusak. Mégis akkor van igazán elemében, ha a szakralitás mezsgyéjére lép: itt az atavisztikus Mária-jelenésektől a bor kultuszáig ível a szemhatár. Hamvasi, orfeuszi világ ez: belső zarándoklat, de folyton a hűtlen külvilágra sandítva.”

Lengyel János