Füzesi Magda: Agyő, Kárpátalja!

igen most már ti is

lassan már mi is
beletörődünk beletörünk
merthogy Csaba királyfi
nem hallja meg
nincs maroktelefonja
mint Janeknek a szomszéd házból
így aztán vállat vonunk
a sógor is hirdet
ház eladó összkomfortos
gáz víz telefon
meg a nagymama
akit mégsem illik
mint a kutyát
az árokpartra
a kishaza
a haza a magasban
és más
megkönnyeztető
hisztériák
már csak a
reklámszatyor feliratán
intenek utánunk
„Agyő Kárpátalja
szerettelek!”

Amikor ezt a verset olvasom, lelki füleimmel Ivaskovics József és a Credo együttes dallamait hallom, számomra a szöveg és Fekete Zsuzsannáék éneke végképp összeforrt. A vers napjainkban még inkább szomorúan aktuális, mint amikor Füzesi Magda megírta. A költő a saját érzéseit öntötte szavakba, de időközben a szülőföldjüket elhagyó, elhagyni kényszerülő kárpátaljai emberek himnuszává vált. Magamnak érzem én is, kicsit rólam is szól, kicsit nekünk is szól. Arra figyelmeztet, hogy tetteinknek hosszú távú hatásai vannak, ugyanakkor előfordulnak olyan élethelyzetek, amikor választanunk kell, még ha az borzasztóan fájó is.

Amikor először eljöttem otthonról, kényszerből, merthogy a munka, a megélhetés, még nem gondoltam, hogy ez a távollét idővel állandósul. Amikor végül az áttelepülés mellett döntöttem, hányan fejezték ki rosszallásukat: hogy tehetek ilyet, én is áruló lettem. Azóta meg, „igen most már ti is / lassan már mi is / beletörődünk beletörünk”… Sajnos eljött a pillanat, amikor több ismerős beregszászival találkozom Budapesten, mint odahaza.

Én még nem hirdetek, elhitettem magammal, hogy egyszer majd mégiscsak, no meg ott van édesanyám, „akit mégsem illik // mint a kutyát // az árokpartra”.

Úgy érzem, én vagyok Janek a szomszéd házból, aki a maroktelefonját használva minden másnap hazaszól, érdeklődve, hogyan éli meg édesanyja, a rokonok, a barátok ezt az embert próbáló időszakot. A „megkönnyeztető hisztériák” ma más köntösben jelentkeznek, szinte mindennap előtoppan egy új mutáns, nagyhatalmi variáns, a béke rettegve rejtőzik el a föld alá. Kárpátalja, agyő, mindig szeretni foglak!

Füzesi Magda, a József Attila- és Prima-díjas költő Bereg szülötte. Gazdag és jelentős irodalmi pályát futott be, hatalmas teljesítménnyel büszkélkedhet, számos nagyszerű vers fűződik a nevéhez, hozzám mégis ez áll a legközelebb. Talán a mély érintettség miatt. Magda fontos szerepet játszott az én írói munkásságomban is. Még a Vörös Zászló főszerkesztője volt, amikor ifjú koromban először bevittem hozzá az első prózai írásaimat és a verskezdeményeket. Már akkor is hasznos tanácsokkal látott el, az már csak rajtam múlott, hogy ezekből mit fogadtam meg. Később már publikáltam a Vörös Zászlóban is. A sors úgy hozta, hogy Budapesten évekig dolgoztunk együtt a Kárpátaljai Hírmondónál, amelynek ő az alapító főszerkesztője. Pályafutása során számos jelentős díjban részesült, néhány napja vehette át a Prima-díjat, amihez ezúton is gratulálok.

Ne feledjétek, kedves olvasók, az életünk során bárhová is vessen minket a sors szeszélye, mi mindig Kárpátaljaiak leszünk és maradunk, így, nagybetűvel írva.

Lengyel János