Nagyszabású felsőoktatási reform készül Ukrajnában
Nagyszabású felsőoktatási reform elindítását tervezi idén az ukrán kormány, változik a finanszírozás – jelentette az RBK–Ukrajina Denisz Smihal ukrán miniszterelnökre hivatkozva.
A cikk emlékeztet, hogy jelenleg a felsőoktatási rendszerben költségvetési és szerződéses alapon folyik a képzés. A kormány e szemléletnek az átalakítását javasolja annak érdekében, hogy minél több hallgatót érjen el az állami támogatás.
„A mai napon elfogadjuk azt a törvényjavaslatot, amely előirányozza, hogy a jövőben állami megrendelés, állami támogatás, kedvezményes kamatozású hitelek terhére, valamint szerződéses képzési formában tanulhatnak a hallgatók” – közölte a miniszterelnök a múlt pénteki kormányülésen.
Smihal szerint az állami megrendelés teljesen ingyenes oktatást tesz lehetővé a diák számára költségvetési forrásokból. A legmagasabb felvételi pontszámot elérő jelentkezőknek biztosítják az ingyenes tanulás lehetőségét. Ezenkívül a költségvetésből finanszírozott helyek egy részét a rászorulóknak tartják fenn.
Az állami megrendelés elsősorban azokra a szakterületekre terjed ki majd, amelyekre az országnak szüksége van. Példaként a kormányfő a társadalom számára fontos szakmákat, a tanárokat és az orvosokat említette. Az állam teljes egészében fedezi a tandíját a legjobb felvételizőknek ezeken a szakokon, a diploma megszerzése után pedig felajánlják számukra az első munkahelyet.
Ezzel párhuzamosan bevezetik az állami támogatások modelljét, amely lehetővé teszi az oktatás költségeinek teljes vagy részleges térítését. Ezeket a támogatásokat nem kell majd visszafizetni, nem járnak elhelyezkedési, „ledolgozási” kötelezettséggel.
Smihal kifejtette, hogy a támogatás mértékét két kritérium fogja befolyásolni. Az első a tudás külső értékelésének eredménye. A második a választott szakterület. Bár a támogatás összege nem feltétlenül fedezi majd az oktatás teljes költségét, a források igazságosabb elosztása révén jelentősen nő az anyagi támogatásban részesülő hallgatók száma.
„Ma hallgatóink 60%-a tanul szerződéses alapon. Célunk, hogy a hallgatók 60%-a kapjon különféle állami támogatást állami megrendelés, támogatás, utalvány vagy, a jövőben, kedvezményes hitel formájában” – mondta el a miniszterelnök.
Az új rendszer csak a jövőben jelentkezőkre vonatkozna, pontosít az RBK–Ukrajina.
Ugyancsak a javasolt újítások között szerepel a felsőoktatási felvételire vonatkozó speciális feltételek megállapítása a következő kategóriák számára: veteránok; elesett ukrán hősök gyermekei; fogyatékkal élő gyermekek; árva gyermekek; egyéb kedvezményes kategóriák.
„A felsőoktatásnak jobb minőségűvé és elérhetőbbé kell válnia azok számára, akik valóban akarják” – foglalta össze mondandóját Smihal.
(pszv/rbc.ua)