Ittasan veszélyeztette a többi közlekedőt (videó)

2024. január 22., 13:19

Vasárnap 23 óra körül kaptak tájékoztatást az ungvári járőrök egy BMW típusú személygépkocsiról, amelynek vezetője megszegi a KRESZ-t, balesetveszélyes helyzeteket teremt és nagy sebességgel közlekedik a városban.

Később a sofőr elkövette az első közlekedési balesetet a város egyik bevásárlóközpontjának parkolójában. Ezután a sofőr elhagyta a baleset helyszínét, és rendkívüli helyzetet teremtett a rendőrség számára. A rendfenntartók üldözésbe kezdtek, megpróbálták megállítani a sofőrt, aki nem reagált a kék-piros jelzőfényekre és hangjelzésekre. Nem sokkal ezután a sofőr elvesztette az uralmát a jármű felett, és a Minaji – Hrusevszkij utca kereszteződésében egy köves-földes forgalmi körbe „repült”, majd megpróbált elszökni a baleset helyszínéről, de a járőrök utolérték és őrizetbe vették.

A férfit egészségügyi intézménybe szállították, ahol a Drager-készülék 2,26 ppm-t mutatott, és az orvosi jelentés igazolta a sofőr ittas állapotát.

A járőrök a férfi ellen 8 közigazgatási eljárást indítottak, köztük ittas járművezetés és baleseti helyszínről való távozás miatt.

(Facebook/RV)