Danyilov: „Nem létezik nálunk semmiféle ellenzék”
Olekszij Danyilov nem tartja igazságos elképzelésnek a nemzeti egységkormányt. A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára a liga.net-nek adott videointerjújában kijelentette, hogy az országot az embereknek kell irányítaniuk, akiknek egy része jelenleg a fronton harcol, nem pedig egyes politikusoknak, akik állítólag ellenzékiek.
Az újságíró arról faggatta Danyilovot, hogyan vélekedik a nemzeti egységkormány megalakításáról, amelynek létrehozását „többek közt az ellenzék is támogatja”, és szerinte működhet-e ez a megoldás Ukrajnában? Az RNBO titkára visszakérdezett, hogy mit kell ellenzéken érteni, majd miután azt a választ kapta, hogy „elsősorban a parlamenti pártokat, amelyek képviselve vannak a jelenlegi összehívású Legfelső Tanácsban”, kijelentette: „Nem létezik nálunk semmiféle ellenzék.”
„Az ellenzék a területünkön ma zajló folyamatokért felelős embereket jelenti. Ez az ellenzék, de nálunk nincs” – fogalmazott.
Az újságíró megismételte a kérdést, az „ellenzék” kifejezést „egyes politikusokra” javítva.
„Mondhatni, 1994 óta ismerem az egyes politikusokat. Helyüket, szerepüket, hogyan építették ezt az országot az ukrán nép rovására halmozva fel vagyont. És most ismét az a nagy vágyuk, hogy megmondják nekünk, hogyan kell élnünk. Valamiért nem akarják elmondani, hogyan üzleteltek Medvedcsukkal, hogyan rabolták ki ezt az országot. Most megint azt mondják, hogy újra irányítani akarják az országot” – mondta el Danyilov.
Véleménye szerint „van itt kinek irányítani Ukrajnát”. Az olyan emberek, akik Danyilov szerint méltók erre, „nagyon sokan vannak, egy részük jelenleg a fronton” van. „Miért éppen ezeknek (az ellenzéki politikusoknak – a szerk.) kellene irányítaniuk az országot?” – kérdezett vissza a tisztviselő.
A liga.net emlékeztet, a teljes körű háború első napján a Julija Timosenko vezette Batykivscsina frakció képviselői kezdeményezték a nemzeti egységkormány létrehozását.
Decemberben a Politico arról írt, hogy Ukrajnának „érdemes lenne nemzeti egységkormányt alakítania, mivel a jelentős ukrán katonai győzelmek és előretörések okozta eufória időszaka véget ért”.
A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) decemberben végzett felmérése szerint az ukránok 37%-a pozitívan viszonyulna az egységkormány megalakításához a Nép Szolgája, az Európai Szolidaritás, a Batykivscsina és a Holosz frakciókból. Ugyanakkor a válaszadók 38%-a semlegesnek vallotta magát ebben a kérdésben, 19% negatívan viszonyult a lehetőséghez, 7% pedig nem tudott válaszolni.
(zzz/liga.net/kiis.com.ua)