Potápi Árpád János: „2024 az együttműködő nemzet éve”

2024. február 8., 10:33 , 1197. szám

A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a tematikus év bemutatására szolgáló sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a tavalyi Magyar Állandó Értekezleten megszületett döntés alapján az idei év az együttműködő nemzet éve lesz.

Kiemelte, hogy az államtitkárság tervei között hangsúlyos helyet kapnak a külhoni magyar intézményrendszer megerősítése és támogatása mellett az élet minden területén kialakított hálózatok. Ezeknek a hálózatoknak az együttműködését célzó programokat tervezik megvalósítani az idei év során.

Potápi Árpád János kifejezte támogatását a külhoni magyar pedagógusok iránt, kiemelve a pedagógusszövetségek 12 ezer tagját, valamint a hétvégi iskolákat. A Szülőföldön magyarul program keretében tavaly 221 433 gyermek és fiatal részesült támogatásban, és idén is folytatják ezt a kezdeményezést, amely bruttó 100 ezer forintos támogatást biztosít a szülőföldjükön magyar oktatásban részt vevő kisgyermekeknek, óvodásoknak, általános és középiskolásoknak, valamint felsőoktatási hallgatóknak.

Az államtitkár bejelentette a pályázati felhívások folytatását az Együttműködő Nemzet Program, a Kőrösi Csoma Sándor Program és a Petőfi Sándor Program terén. Az idei évben tervezik a kárpátaljai szociális programcsomag folytatását, a babacsomagok ajándékozását, az anyasági támogatás folyósítását, valamint más kezdeményezéseket, mint például a Kárpát-medencei Lovas Program és a Határtalanul! program, amelynek keretében diákcsoportok utaznak külhoni területekre.

Folytatódik a kárpátaljai szociális programcsomag: 2023-ban 11 488-an részesültek támogatásban. Továbbra is évente segítséget kapnak a magyar pedagógusok, egészségügyi dolgozók, egyházi személyek, újságírók, színészek, valamint a kulturális intézmények munkatársai.

A nemzetpolitikai államtitkár kiemelte a fiatalság fontosságát, és elmondta, hogy az összes pályázati felhívást már a tavaszi hónapokban közzé szeretnék tenni. Céljuk, hogy minél több fiatalt érjenek el, és megerősítsék a szülőföld megtartó erejét minden régióban.

(MTI/SD)