Fodor Géza: Tükörszél

Tükrökből a szél megtörik 

bronzezüst árnyalat alatt 
flittereikből kél, vakít 
villámokat ránt a virradat 

Hangokra hullnak a cinkék 
színekké ütve szárnyukat 
párhuzamukból szívig ér 
a tükörbeli mozdulat 

Egymásba játszó áttünet 
amalgám ködként fehéren 
suhogó membránfény-üveg 
árnyéka zizzen a légen 

Míg újfent késéles szilánk 
forogja erdőnk tüzeit 
vércsék szeméből csupa láng 
zúdul ránk, vijjog a zenith

Az év elején hagyott itt minket Fodor Géza költő, esszéíró, nyugalmazott tanár és egykori polgárjogi aktivista. Alapító tagja volt a legendás Forrás Stúdiónak. 1950. október 6-án született Dercenben. A Forrás Stúdióban folytatott tevékenysége miatt eltanácsolták az Ungvári Állami Egyetemről és az 1970-es években teljesen elhallgattatták.

Dolgozott gépgyárban, volt nyomdász, majd 1980-tól tanárként helyezkedett el. A József Attila Irodalmi Stúdió munkájából is kivette a részét. 1987-ben jelent meg az első kötete Széltükör címmel. Ezt továbbiak követték. Tagja volt a Magyar Írószövetségnek, sőt 2000-ben elnöki oklevéllel tüntették ki. Az 1990-es évek elején a Hatodik Síp szerkesztőjeként dolgozott, fontos szerzője volt az Együtt folyóiratnak. A kárpátaljai lapok mellett magyarországi, erdélyi és felvidéki szakmai kiadványokban is publikált.

Verseit orosz és ukrán nyelvre fordították, de ő maga is foglalkozott műfordítással. Penckófer János, a pályatárs a következőket írta Fodor Géza költészetéről: „ A kárpátaljai magyar irodalom megalapozói közül Fodor Géza költői világa elsősorban markáns egyediségével fogja meg az olvasókat. Titokzatos ez a költői világ, tele a belső megformálás egzotikumával, tartalmi döbbeneteivel. Itt még a legbensőségesebb otthonosság is többnyire különös kimértségben ismerhető föl. Itt még a legsajátosabb nyelvi fordulatainkat is majdnem mindig egy közismert intellektuális tudás emeli tágabb horizontra...”

Fodor Géza versei tükrök, az ő szemszögéből láttatja velünk a világot; olyan tükrök ezek, ahol megláthatjuk magunkat, ráismerhetünk arra, akik szeretnénk lenni, miközben a költő rádöbbent, hogy a valóságban milyen messze vagyunk ettől. A valóságban milyen messze volt Fodor Géza attól, hogy költészete igazán kiteljesedhessen. Az évtizedes törés, a mesterséges elhallgattatás mindvégig elkísérte, s rányomta bélyegét a verseire, de sajnos az életére is. A kárpátaljai magyar irodalom egy újabb tragikus alakja, aki eltévedt, akit eltérítettek a való világban, ezért teremtett magának egy másikat, az övét, amely számára sosem volt kevésbé eredeti.

2011-ben Makkosjánosiban, amikor egy irodalmi konferencián felolvastam a költőket jellemző humoreszkemet, igencsak megdorgált ezért. Azt mondta, egy valódi kárpátaljai író nem írhat humoros műveket, a sorsunk ezt nem engedi. Fodor Géza komolyan vette az irodalmat, a költészetet. Amíg egészséges volt, nagy munkabírás jellemezte. Jelentős életművet hagyott maga után, még így is, hogy nem valósíthatta meg önmagát teljes mértékben.

Nyugodj békében, Géza bátyám, legyen számodra könnyű a föld!

Lengyel János