A kormány engedélyezte a felsőoktatásban tanulók egy részének kiutazását
Az ukrán miniszteri kabinet április 2-i ülésén módosította az államhatár átlépésének szabályait az alapképzésben részt vevő hallgatók számára – jelentette az RBK–Ukrajina kormányzati forrásokra, valamint az Oktatási és Tudományos Minisztérium Telegram-csatornájára hivatkozva.
A módosítás azokra a 22 éven aluli diákokra vonatkozik, akik nem sorkötelesek. Azonban ők is legfeljebb egy tanulmányi félévre távozhatnak az országból. További követelmény, hogy az alapképzésben (vagy orvosi, gyógyszerészeti, állatorvosi mesterképzésben) részt vevő hallgatóknak Ukrajna állami vagy önkormányzati tulajdonú felsőoktatási intézményeinek valamelyikében kell folytatniuk tanulmányaikat nappali tagozaton. Emellett részt kell venniük külföldi intézményekben zajló akadémiai mobilitási programokban.
Az Oktatási és Tudományos Minisztériumban (MON) jelezték, mely dokumentumok szükségesek a határátlépéshez. Ezek a következők:
– hallgatói e-igazolvány;
– beutaló/vezénylés a hallgató felsőoktatási intézményétől;
– a külföldi felsőoktatási intézménnyel az akadémiai mobilitási programba való felvételről kötött megállapodás hitelesített másolata;
– igazolás a területi toborzó és szociális támogatási központtól (TTSZTK).
A MON semmilyen külön engedélyt nem ad ki.
„Ez a döntés hozzájárul Ukrajna integrációjához az európai felsőoktatási térbe, minden hallgató számára visszaállítja a lehetőséget az akadémiai mobilitási programokban való részvételre, ami lehetővé teszi számukra, hogy új ismeretekre és tapasztalatokra tegyenek szert” – közölte a tárca.
(hk/rbc.ua)