A Föld első körülhajózása
Ötből egy hajó tért haza
1519. szeptember 20-án a spanyolországi Sanlúcar kikötőjéből öt hajó – a Trinidad, a San Antonio, a Concepción, a Victoria és a Santiago – futott ki az Atlanti-óceánra. A kis flotta azzal a céllal vágott neki útjának, hogy nyugat felől éri el a Fűszer-szigeteket (vagyis a Maluku-szigeteket), s értékes fűszerekkel megrakodva, útirányát folytatva tér haza, elsőként hajózva körül a Földet. Ami a XVI. század elején éppolyan hatalmas és veszélyes vállalkozás volt, mint a tervezett Mars-utazás a modern korban.
A hajóraj admirálisa portugál volt, eredeti nevén Fernao de Magalhaes, aki spanyol szolgálatba lépve változtatta nevét spanyolosra, Fernando de Magellanesre, mi pedig Magellánként ismerjük. De miért hagyta el hazáját? Eredetileg királyi apród volt, majd tengerész és katona, s az utóbbi minőségében tíz évig szolgálta Portugáliát annak indiai, malájföldi és marokkói harcaiban, miközben négyszer megsebesült, majd rendelkezési állományba helyezték, így visszatért kis birtokára. A kényszerű pihenés éveiben érlelődött meg benne a terv: úgy vélte, nyugat felé hajózva s átjárót találva Dél-Amerika déli részén hamarabb el lehet érni a kincset érő fűszereket termő szigeteket, mint Afrika megkerülésével és az Indiai-óceán átszelésével. Sikerült elérnie, hogy kihallgatáson fogadja I. Mánuel király, akitől kicsiny nyugdíja szerény megemelését, továbbá szolgálatba való visszahelyezését kérte, valamint előadta tervét a Molukkák nyugat felőli elérését illetően. Az uralkodó mindenre nemet mondott, mire az elkeseredett Magellán megkérte: ha ennyire nincs szüksége rá Portugáliának, bocsássa el, és adjon engedélyt rá, hogy más országban próbáljon szerencsét. I. Mánuel fagyos igent mondott, s kijelentette: cselekedjék, ahogy neki tetszik, királya és hazája nem tart igényt a szolgálataira. Ezért költözött hát Spanyolországba.
I. Károly spanyol király (akit hamarosan V. Károlyként német-római császárrá is koronáztak) fantáziát látott Magellán tervében, s egy flottát bocsátott a rendelkezésére. Ám a tengerhajózásban akkoriban élen járó, az óceánok feletti uralom, valamint a gyarmatosítás kérdésében pedig vetélytársaknak számító Spanyolország és Portugália között nagyon hűvös volt a viszony. Így a spanyol vezetés bizalmatlanul tekintett Magellánra, s titokban a megfigyelésével bízta meg a hajók kapitányait, elsősorban Juan de Cartagena altengernagyot. Időközben 1519 decemberében elérték Dél-Amerikát. Feltöltötték készleteiket, majd továbbhaladtak a partok mentén, miközben egyre hidegebbre fordult az idő, hiszen közeledtek a Déli-sarkvidékhez. Viharos tengeren hánykolódtak, a legénység mind fáradtabb lett, a hangulata is egyre romlott, így az admirális a San Julian-öbölben hosszú pihenőt engedélyezett. Cartagena itt lázadást robbantott ki Magellán ellen, amit a tengernagy levert, majd a pihenőt követően folytatta útját. 1520 májusában a Santiago hajótörést szenvedett, legénységét más hajók vették fel. Október 21-én aztán egymástól távolodó partokat pillantottak meg, a Concepción és a San Antonio felderítőútját követően pedig november 1-jén az egész flotta behatolt a később Magellánról elnevezett szorosba, mely valójában szigetek és csatornák labirintusa. Hetekig tartott az átkutatása, miközben a San Antonio megszökött és hazavitorlázott, november 28-án azonban a maradék hajóraj előtt kitárult az a hatalmas vízfelület, amit a tengernagy – mivel lanyha szelek szárnyán haladtak – Csendes-óceánnak nevezett el.
Északi, majd északnyugati irányban vitorláztak ég és víz között, apadó s romló élelem-, illetve vízkészlettel, sokan skorbuttól is gyötörten, mire 1521. március 6-án végre feltűntek szemük előtt a Mariana-szigetek, ahol friss vízhez és élelemhez jutottak. Innen továbbvitorlázva március 16-án elérték a Fülöp-szigetekhez tartozó termékeny Samart, ahol kétheti pihenőt tartottak, a betegek sorban meggyógyultak, s immár egészséges és bizakodó legénységgel folytatták útjukat. Nassau-ra vezetett az útjuk, melyet Magellán jelképesen Spanyolország birtokába vett. Ezt követően Cebura hajóztak, melynek főnöke némi fenyegetés és ügyes rábeszélés eredményeként, hűbéres fejedelemként alávetette magát V. Károlynak. Szövetségi szerződést kötöttek, majd a sziget összes lakója felvette a kereszténységet. Nemsokára viszont Cebunak nézeteltérése támadt egy közeli szigettel, Matannal. A szövetségi szerződés értelmében április 27-én Magellán kisebb katonai expedíciót vezetett Matan ellen, ám egyrészt nem tudta, hány harcossal lesz dolga, másrészt a szárazulatot szirtek és zátonyok vették körül, így a kisszámú spanyol csapatnak csípőig vízben kellett gázolnia, mire partra ért, ahol óriási túlerő fogadta őket, kilencen elestek, még többen megsebesültek, és ami a legnagyobb veszteség volt: maga Magellán is életét vesztette.
A megmaradt három hajó elhagyta a Fülöp-szigeteket, és az indonéz szigetvilágban kezdett kutatni a Fűszer-szigetek után. A hajók már rossz állapotban voltak. A leginkább megviselt Concepciónról a tengerészeket és a felszereléseket átszállították a Trinidadra és a Victoriára, majd a hajót elsüllyesztették. Hosszú bolyongás után viszont november 8-án elérték a Maluku-szigetekhez tartozó Tidorét, ahol barátságosan fogadta őket a sziget főnöke, és megkezdték a kincset érő fűszerek berakodását. A Trinidad már olyan rossz állapotban volt, hogy úgy döntöttek, megpróbálják hajózható állapotba hozni, a Del Cano kapitány vezette Victoria pedig december 21-én útnak indult nyugat felé, s átszelve az Indiai-, majd az Atlanti-óceánt 1522. szeptember 6-án befutott Sanlúcar kikötőjébe. A Trinidad ugyanakkor portugál fogságba esett, ám még a Victoria rakománya is olyan értékes volt, hogy busásan megérte az expedícióra való ráfordításokat. Magellán pedig ma is ott szerepel a legnagyobb felfedezők sorában.
Lajos Mihály