Szakértő: Augusztusig maradhatnak az áramszünetek

2024. május 22., 16:53 , 1211. szám

Jurij Bojko volt megbízott energiaügyi miniszter, aki jelenleg a miniszterelnök tanácsadója és az Ukrenerho Nemzeti Energetikai Társaság felügyelő­bizottságának tagja azt jósolja, hogy a napokban Ukrajnában bevezetett villamosenergia-fogyasztási korlátozások májusban és talán a nyár nagy részében is fennmaradnak – írta a DW május 16-án.

„Becslésem szerint augusztusig ilyen körülmények között kell élnünk. Augusztus–szeptemberben enyhe javulásra számítok különféle tényezők együtthatása miatt” – közölte a szakértő egy az energiahelyzetnek szentelt beszélgetésen az Ukrajina médiaközpontban.

Bojko jelezte, hogy a korlátozások várhatók voltak, mivel az orosz hadsereg csapásai miatt az áramtermelő létesítmények jelentős része számottevően sérült. Viszont egy kicsit később is kezdődhettek volna, ha nincs a májusi hideg idő.

Hozzátette: nyár végére javulni fog a helyzet, mivel befejeződik az atomerőművi blokkok javítása, miközben még jelentős mennyiségű napenergia áll rendelkezésre, valamint elmúlik a nyári kánikula.

A szakértő ugyanakkor figyelmeztetett, hogy bár nyár végére bizonyos javulás várható az energiaellátásban, télen ismét feszültté válik a helyzet.

„A tél egyértelműen, mondhatnám, óhatatlanul nehéz lesz. Nincs esély arra, hogy teljesen helyreállítsák azt, ami a két tavaszi hónap alatt elpusztult” – hangsúlyozta.

Mint rámutatott, a kapacitáshiány csökkentésére ugyan van lehetőség, de radikálisan nem lehet majd változtatni a helyzeten.

„Az a 8 gigawattnyi elvesztett kapacitás, amelyet a tárcavezető (Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter – a szerk.) említett, a télre való felkészülés során jelentősen csökkenthető, de bizonyosan nem nagyságrendekkel. Egyértelműen hiány lesz a rendszerben még meleg tél esetén is” – jegyezte meg Bojko.

Szerinte télen is vissza kell majd fogni az áramfogyasztást, csak az a kérdés, hogy mekkora lesz a korlátozás.

Hozzátette: a hiány mértékének minimalizálása érdekében meg kell oldani az energetikai létesítmények védelmét.

 (zzz/dw.com)