Popovics Béla: A kárpátaljai magyarság megmaradása érdekében át kell adnunk értékeinket a fiataloknak

Ha visszatekintünk a XX. század történéseire, akkor talán a kárpátaljai magyarság az, amely a leghányattatottabb sorsban részesült az 1920 után elszakított külhoni nemzetrészek között. A jelenlegi helyzet sem túl biztató, de nagy reményre adhat okot, hogy voltunk már rosszabb helyzetben is, de Isten kiszabadított és irgalmasan, nagy kegyelméből megtartott minket. Nekem meggyőződésem, hogy most is így fog történni. Nemrég hasonló gondolatokat fogalmazott meg Kárpátalja ismert közéleti képviselője, a Magyar Örökség díjas munkácsi helytörténész, Popovics Béla is. Viszont ő még hozzátette azt a szakmai tudást, illetve megfogalmazta azokat a dolgokat, értékeket is, amelyek előrevetítik és elősegítik ezt a szabadulást, a kárpátaljai magyarság szülőföldön való boldogulását, megmaradását. Vele készült beszélgetésünket olvashatják.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy megismertessem a gyerekekkel a múltunkat, értékeinket. Ez egyrészt azért fontos, mert olyan világban élünk, amely értékvesztett, és ahol a feje tetejére állt minden. Olyan világban, amely nagyrészt hazudik nekünk, másfelől pedig próbál egy diszharmóniát sugallni. Ebben a világban pedig különösen fontos az, hogy meglegyen a belső békénk és harmóniánk. Viszont ezt a harmóniát megítélésem szerint úgy kell megteremtenünk, hogy ne függjünk a külső körülményektől – mert azok mindig változnak –, hanem bennünk legyen stabilitás, a lelkünkben. Ezt pedig úgy lehet elérni, ha felfelé nézünk, és az Istentől várjuk ezt a segítséget, felé nyújtjuk a kezünket, rábízzuk az életünket és ráhagyatkozunk, mert Ő tudja azt a békét megteremteni a lelkünkben, amely ha megvan, akkor a helyünkön leszünk, és jól fogjuk értékelni azt, ami körülvesz bennünket.

Másrészt azért tartom fontosnak, mert példát kell mutatnunk a gyerekeknek, bizonyságot kell tennünk, és fel kell hívnunk a figyelmüket olyan emberekre, személyiségekre, életutakra, amelyek valóban hitelesek. Nagyon sok a hiteltelen ember, akik hiteleseknek próbálnak mutatkozni. Viszont vannak valóban hiteles embereink, akik el tudták hagyni az önzésüket, fel tudtak állni a kényelmes fotelből, ott tudták hagyni a komfortzónájukat, el tudták hagyni a hiúságukat, a rosszul értelmezett önmegvalósításukat, és rájöttek, hogy az életük lényege és kiteljesedése a szolgálat, a másik embernek a szolgálata. Rájöttek arra, hogy akkor találják meg a helyüket, ha szolgálják a másik embert. Vannak ilyen példáink a magyar történelemben, irodalomban stb. Számtalan példa van, amely tényleg példaértékű.

Harmadrészt pedig nagyon fontosnak tartom, hogy legyen egy egészséges nemzeti büszkeségünk, mert az egyfajta tartást jelent, gyökereket és biztonságot jelent, megerősíti a hovatartozást. Amikor döntenünk kell a különböző kérdések kapcsán, de vannak erős gyökereink, és van egy biztonságot adó talaj a lábunk alatt, ami a sajátunk, akkor ezeket a döntéseinket jól tudjuk meghozni vagy kevésbé rosszul. Tehát nagyon fontosnak tartom, hogy a nemzeti büszkeség meglegyen bennünk. Viszont ez a büszkeség akkor lesz meg, ha megismerjük az értékeinket, mert ha megismerjük, akkor meg tudjuk szeretni, és akkor érzem, hogy én is annak a kultúrának vagyok a része, amely az Arany Jánosokat, Széchenyi Istvánokat, Teleki Pálokat adta. Jelenleg, ebben a nagyon furcsa világban nagyon fontos, hogy ez a kultúrával átitatott büszkeség meglegyen az emberek életében.

A gyerekek, a fiatalok az a generáció, amelynek ezt át kell adni. Tehát ha azt akarjuk, hogy legyen kontinuitása, folytonossága Kárpátalján a magyarságnak, akkor lennie kell egy olyan generációnak, amelyik megkapta ezeket az értékeket, ahogy nekünk is átadták ezeket a nagyszüleink és a szüleink. Minden üldöztetés, tiltás és háború ellenére vállaltak minket, édesanyáink megszültek bennünket és átadták az értékeket. Megtanítottak magyarul imádkozni akkor, amikor tiltotta azt mindenki. Magyar tannyelvű iskolába írattak, pedig a hatalom egészen mást próbált meg sugallni. Mindezek ellenére mégis átadtak mindent, mi pedig itt vagyunk, és úgy érzem, hogy a legkevesebb, amit mi most tehetünk, az az, hogy ezt a hitet, elköteleződést átadjuk annak a generációnak, amely a jövő. Hangsúlyozom, ha sikerül ezeket átadnunk, akkor meggyőződésem, hogy lesz folytonossága a magyarságnak itt, Kárpátalján.

Az egyik, ami mindenképpen büszkévé tehet bennünket, hogy a mai Kárpátalja, Északkelet-Magyarország nyelvjárása lett a mai irodalmi nyelv alapja. Ha semmi más nem lenne, „csak” ez, ez már akkor is olyan érték, amire méltán büszkék lehetünk és kihúzhatjuk magunkat, és elmondhatjuk, hogy a budapesti, a pozsonyi vagy a székely ember ezt a nyelvjárást tanulta meg, hogyha irodalmi nyelven akart beszélni.

Az is nagyon fontos ebben a világban, hogy mindenki, aki körülvesz bennünket, letegyen valamit az asztalra. Mindenki valamilyen sajátságos dologgal tudja ezt a nemzetet erősíteni. Meggyőződésem, hogy ha sok-sok ember tiszta lelkiismerettel, a tökéletességre törekedve, magából a maximumot kihozva megpróbálja letenni azt a mozaikkockát, amelyik neki adatott, az asztalra, akkor ebből egy gyönyörűséges kép alakul ki, és az Isten meg fogja ezt áldani. A másik dolog, amit ki kell hangsúlyozni, hogy a Szentlélek tőlünk függetlenül is működik. Viszont Isten akkor tud igazán, hatékonyan belenyúlni egy nemzet és egy ember életébe, ha emberileg mindenki leteszi az asztalra azt, amit le kell tennie.

TV21 Ungvár/Dankai Péter