Katasztrófavédelmi verseny az iskolások körében

2024. május 27., 13:15

Fiatal mentők – felnőtt szembenállás. Munkácson igazi küzdelem zajlott az iskolások között, 13 mentő- és tűzoltócsapat gyűlt össze ott, hogy részt vegyenek a járási versenyeken.

Mindenki dobogóra akart állni, de ezt csak a legjobbak érték el. Ennek megállapítására négy szakaszban mérték össze erejüket a fiatalok: biztonsági szabályok ismerete, ahol tűzvédelmi témájú kérdések voltak, mentők harci öltözékének felöltése időre, váltóverseny akadályokkal, stb. Bónuszként pedig lehetőséget kaptak arra is, hogy a Biztonsági Iskola elnevezésű összukrán mozgalom kárpátaljai szervezetének képviselőitől megtanulják az elsősegélynyújtást.

A verseny eredményeként a kölcsényi (Kolcsino) csapat a harmadik helyen végzett, a második helyet a nagylucski fiatal mentők, az első helyet pedig a munkácsi iskolások szerezték meg.

(Facebook/RV)