Barangolás Ázsia országaiban a BMG-napon

2024. május 30., 15:33 , 1213. szám

Ázsia országainak különleges hangulata töltötte be május 29-én a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum udvarát.

Az intézményben – melynek korábbi neve Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium – évtizedek óta hagyomány a BMG-nap, amikor az igazgatóság átadja az irányítást a Diákönkormányzatnak, melynek tagjai színes programokkal készülnek diáktársaik és a tanári kar számára egyaránt.

A líceum diákserege és tanárai az udvaron gyülekeztek, ahol Szabó Árpád igazgató úr átadta az épület „mesterkulcsát” szimbolizáló fakulcsot Buda Jónásnak, a FejlőDÖK tagjának, így a diákönkormányzatot alkotó 10. osztály tanulói hivatalosan is átvették a hatalmat és az azzal járó felelősséget. Radvánszky Borbála, a Diákönkormányzat elnöke ismertette a fordított nap menetrendjét, s kezdetét vette a kivételes programkavalkád.

„Régi tradíciónk, hogy minden évben megtartjuk a BMG-napot, melyet nagyrészt a diákok szerveznek meg, akik egy napra az iskola vezetését is átveszik. Élvezik ezt a napot, mert valamilyen értelemben felkészülnek a jövőre is” – mondta újságírónknak Szabó Árpád. „Én nem emlékszem olyan fordított napra, amelyik sikertelen lett volna, s úgy gondolom, hogy a mai alkalom is tele lesz szórakozással, játékkal, s a gyerekek jól fogják érezni magukat” – tette hozzá a líceumigazgató.

Az iskola osztályainak egy-egy ázsiai országot kellett bemutatniuk, így elmondható, hogy az udvaron barangolva bárki útlevél nélkül járhatta be Ázsiát, közben érdekességeket hallva és látva a varázslatos hangulatot idéző Ázsia téren. A kiállításnak tétje is volt, hiszen zsűri értékelte a viselet- és ételbemutatót, a kreatív dekorációkat és plakátokat, valamint az adott országokhoz kapcsolódó osztálydalokat.

A hagyományokhoz híven az ebédet – ami ezúttal finom bográcsgulyás volt – a végzősök készítették. A fordított nap folyamán minden tanuló kedvére válogathatott a sokszínű szórakozási lehetőségek – japánfoci, kötélhúzás, sakkverseny, kézműves-foglalkozások vagy kvíz – közül. A bemutatók, a kvízjátékok, a vetélkedők és az osztálydalok előadása során a legtöbb pontszámot összegyűjtött csapatok értékes ajándékutalványokat vettek át a Jordi Burger, az Ilosvay Cukrászat, valamint a Fornetti jóvoltából. A dobogó első fokára az 5. osztály csapata került, a második helyen a 6. osztály végzett, míg a bronzérmes a 9.A osztály csapata lett. Ezenkívül össziskolai szavazás alapján kiderült, hogy ki a legviccesebb, a legkedvesebb, a legstílusosabb, a legbölcsebb és a legszigorúbb tanár.

A tanulók és a tanárok visszajelzései azt igazolják, hogy az idei BMG-nap is remekül sikerült, a résztvevők elégedettek voltak a programokkal, s meghatározó élménnyel gazdagodtak, mely megalapozza a jókedvet és a hangulatot a nyári szünet élvezéséhez.          

lexi