Rakétatámadás érte Kijevet hajnalban

2024. május 31., 08:43

Május 31-én, pénteken hajnali öt órakor robbanás dördült Kijevben – jelentette a korrespondent.net.

Ebben az időben Ukrajna legtöbb régiójában légiriadó volt. Később a megfigyelő csatornák arról számoltak be, hogy lelőttek egy légi célpontot. Szemtanúk beszámolói szerint a robbanást jól lehetett hallani Kijev bal parti részén.

A Kijev Városi Katonai Közigazgatás jelentése szerint rakétatámadás érte a fővárost.

„Az előzetes információk szerint az ellenség cirkálórakétákat használt. A légvédelmi erők és eszközök minden célpontot megsemmisítettek” – áll közleményükben.

Tájékoztatásuk szerint a lehulló törmeléktől tűz ütött ki egy nem lakáscélú épületben a Holoszijivi kerületben. Az első jelentések szerint senki nem sérült meg.

Korábban arról számoltak be, hogy az éjjel az orosz hadsereg SZ-300-as rakétákkal csapást mért Harkivra. Egy emeletes lakóépületet ért találat következtében hárman meghaltak, 23-an megsérültek.

(korrespondent.net/Kárpátalja)