Idén is megszervezték a Kárpátaljai Tehetségnapot

2024. június 4., 12:09 , 1213. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány június 1-jén szervezte meg tanévzáró ünnepségét, a Kárpátaljai Tehetségnapot immáron XIII. alkalommal. Az esemény során ösztöndíjakat, valamint tehetségtallérokat adtak át vidékünk legtehetségesebb, legeredményesebb diákjainak. A program egyben az alapítvány 15 tehetségpontjában zajló egész éves munkájának tanévzáró rendezvénye is.

Az ünnepélyes megnyitó alkalmával Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója elmondta: „Ez az a nap, amikor méltatjuk azon tehetségeket, akik kimagasló eredményeket értek el a különböző tanulmányi vetélkedőkön, illetve oklevelekben, ösztöndíjakban részesülnek. Itt köszönjük meg a felkészítő tanároknak is mindazt a munkát, amit kifejtettek.” Mint fogalmazott, a programot egyben a nemzeti összetartozás napjához közel eső dátumra szervezik minden éven, ezzel is kifejtve, hogy összetartozunk az egységes Kárpát-medencei szellemi, kulturális és tudományos életben.

Balatoni Katalin magyar köznevelési helyettes államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta: ezekben az időkben, a háború közepette a gyermekeknek az, hogy valamiben el tudnak mélyedni, – legyen az sport, tudomány vagy valamilyen művészeti ág –, az a mindennapi kapaszkodót tudja adni. „A magyar nemzet mindig erős volt szellemi nagyságokban, ennek van utánpótlása és jövője. A mi feladatunk ezt támogatni, a pedagógusok feladata pedig kibontakoztatni ezeket a tehetségeket. A tehetség egy adottság, de mindent meg kell tenni ahhoz, hogy ezt kivirágozzon” – fűzte hozzá a köznevelési helyettes államtitkár.

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke kiemelte: gyümölcsöző az a munka, amit a KMPSZ kezdett el és a „GENIUS” Alapítvány visz tovább. Az alapítvány az a szervezet, amely összefogja a kárpátaljai tehetséggondozást. A tehetségnap azonban nemcsak a GENIUS Tehetségpontok évzáró ünnepsége, hanem itt kerül sor a KMPSZ tantárgyi vetélkedőin jó eredményt elért fiatalok díjazása is. „Ez a mai nap egy ünnep, ahol a gyermekekkel együtt annak örülünk, hogy sikerült megvalósítani és kibontakoztatni számos gyermek tehetségét” – fogalmazott Orosz Ildikó.

Dr. Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője leszögezte: nagy jelentőséggel bír, hogy Kárpátalján az általános iskolától egészen a felsőoktatásig igyekeznek támogatni a tehetségeket.  A diplomata kifejtette: az, hogy különböző tehetségpontokban különböző szakterületenként folynak a foglalkozások, még nagyobb lehetőséget teremt a tehetséges diákok felkarolására és talentumuk kibontakoztatására. Kijelentette, hogy a magyar kormány továbbra is igyekszik segíteni a kárpátaljai magyarságot szülőföldön való megmaradása érdekében.

A köszöntő gondolatokat követően a tehetségeké volt a főszerep. Az ünnepség folyamán Talentum Tallérban részesültek a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség tantárgyi vetélkedőin kimagasló eredményt elérő fiatalok. Ezen felül a „GENIUS” Alapítvány több ösztöndíjat is kiosztott, úgymint: a Zrínyi Ilona Szakkollégium ösztöndíjai, Ady Endre-ösztöndíjak, Szent Imre-ösztöndíj, a Kölcsey Ferenc Szakkollégium oklevelei, diplomahonosítási ösztöndíjak és ECL nyelvvizsga-bizonyítványok.

Az eseményt színesítette előadásával a Beregszászi Rezeda Folkműhely Rezeda Bandje és a Rezeda Néptáncegyüttes, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola diákjai, a mezővári Hangicsáló énekegyüttes, Jőrös Ádám, a Viski Folkműhely diákja, valamint Körözsi András, a Tulipán Tanoda diákja.

A Tehetségnap végéről idén sem maradt el a már jól megszokott ünnepi torta a tehetséges fiatalok nagy örömére.                

VE