Salamon Béla-emlékpadokat avattak Beregrákoson

Beregrákos leghíresebb szülötte, Salamon Béla magyar színész, humorista, élc­író emlékére a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) sikeres pályázatának köszönhetően, a Bethlen Gábor Alap támogatásával a szülőháza előtt egy teret alakítottak ki, amely két padból és közöttük egy kétnyelvű, ukrán és magyar felirattal ellátott márvány emléktáblából áll.

A XX. század egyik legismertebb komikusának szerepmondatai közt voltak olyanok, amelyek őt magát is túlélő szállóigévé váltak: „Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni”, „Lepsénynél még megvolt”, „Vigyázz, Malvin, jön a kanyar”, „Szintén zenész”.

A pénteken délelőtt tartott avatóünnepségen Tóth Margit, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, kistérségi képviselő köszöntötte a vendégeket – Gulácsy Gézát, a KMKSZ alelnökét, megyei képviselőt, Lapatyuk Csehy Krisztinát, a KMKSZ munkácsi járási irodájának vezetőjét, munkácsi képviselőt, Vaszil Jankulicsot, Beregrákos elöljáróját, Páll László református tiszteletest, Molnár Bélát, a Beregrákosi Gimnázium igazgatóját – és a megjelenteket, majd felidézte Salamon Béla életpályáját, amely képekben is megtekinthető volt a padokra felerősítve.

Salamon Béla, Saly Béla 1885. március 4-én Beregrákoson született. Édesapja szatócsboltot működtetett a faluban. Sokat dolgozott, s azt remélte, hogy fia követi a pályán. A kis Béla első színházi emlékét épp egy munkácsi árubeszerzői út hozta: ott látott először cirkuszt, színészt. 2-2 lány- és fiútestvére volt: húga, Berta és nővére, Etelka, öccse, Jenő és bátyja, Pál. Könnyebb megélhetés reményében a család Berettyószentmártonba költözött, Béla 6 éves korában innen járt a 3 kilométerre lévő berettyóújfalui elemi iskolába. Négy polgárit (más forrás szerint hatot) végzett. Bátyja, Pál Budapestre vitte, hogy orvosnak tanuljon. A Wesselényi utcai izraelita polgári iskolába járt, padtársa Kann Gyula (a későbbi komikus Kabos Gyula) volt.

Végül nem tanult orvosnak, barátai rábeszélték, hogy jelentkezzen valamelyik színháznál. Nappal kereskedőként dolgozott, este pedig színpadon komédiázott. 1913-tól különböző kabarékban és orfeumokban lépett fel. 1923–1931 között a Terézkörúti Színpad igazgatója volt, majd 1933–34-ben a Komédia Orfeumban, 1934-től 1938-ig ismét a Terézkörúti Színpadon játszott. Sokat viccelődtek azon, hogy bár szerény volt, nagy lábon élt: 47-es cipőt hordott. 1935 és 1938 között epizódszerepeket játszott filmekben. Gyerekkorától futballrajongó volt, az MTK-nak drukkolt, s előfordult, hogy egy-egy meccs miatt a színre lépésről is megfeledkezett. 1939–1944 között a zsidótörvények miatt nem léphetett fel. 1945-től a Kamara Varietében működött. 1949-ben a Fővárosi Vígszínházba helyezték. 1951-ben a Vidám Színpad alapító tagja volt, haláláig ott dolgozott. Idős korában kórházba került, átadta a szerepét Kazal Lászlónak. Salamon Béla egyik este mégis megjelent a színházban, a kórházból szökött ki, hogy eljátssza ismét a szerepét, majd előadás után újra taxiba ült, és visszament a kórházba. A 80 éves színész még aznap éjjel, 1965. június 15-én elhunyt.

Rengeteget lépett fel, szinte mindenhová elment, ahová meghívták. Élvezte a sikert. Vidékre gyakran az előadás előtt már órákkal megérkezett, körbesétált, kávézott, beszélgetett és ismerkedett. Talán épp ezért gondoltak szülőfalujában arra, hogy két padból álló közösségi térrel örökítik meg nevét.

– Noha hatéves korában a család Berettyószentmártonba költözött, a beregrákosi magyar közösség máig büszke az innen származó legendás kabarészínészre. Itt van a szülőháza, a falán már van emléktábla. Gondoltuk, hogy méltó emléket tudtunk állítani a padokkal, nemcsak a beregrákosiak, de az idelátogatók körében is. Az volt a célunk, hogy nemcsak kulturális értékeink megőrzését szolgálja Salamon Béla tiszteletére, hanem egy használható emlékműként is szolgáljon. A közösségi tér ötlete már évekkel korábban megfogalmazódott, azonban előbb a Covid-járvány, majd a háború akadályozta a megvalósítását – közölte Tóth Margit.

Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, megyei képviselő beszédében kiemelte: a KMKSZ kezdettől fogva feladatának tekinti a magyar kultúra értékeinek a megőrzését.

– Fontosnak tartjuk azokat a kezdeményezéseket, melyek azt célozzák, hogy megőrizzük nemzetünk nagy fiainak az emlékét. Így történt ebben az esetben is, a beregrákosi KMKSZ-alapszervezet megkeresésére sikerült pályázaton támogatást nyernünk, és ebből a támogatásból létrehoznunk ezt a kis parkot. Remélem, hogy ez egy méltó emlék nemzetünk nagy színészének, és azt is remélem, hogy a rákosi közösség továbbra is ápolni fogja ezt a helyet. Persze tennivaló még volna itt bőven, hiszen itt van mögöttünk Salamon Béla szülőháza, ami eléggé gyenge állapotban van, erre is ráférne egy tatarozás, de ez majd egy következő etap lesz.

– Ez a két lóca remélhetőleg arra fog szolgálni, hogy lesz beszélgetés, lesznek párbeszédek, s reményeink szerint jó hangulatúak is. Egy humoristának állítunk emléket, aki nem egy vicces időben élt: világháborúk, diktatúrák, zsidóüldözés és mindenféle népek üldözése. S mégis voltak humoristák, vagy lehet, hogy éppen ezért kellett a humor – jegyezte meg Páll László református lelkész, és a jelenlegi ukrajnai helyzettel párhuzamot vonva kiemelte: ma sem egyszerű időket élünk, de mégis szükséges az, hogy legyen jókedvünk, s legyen őszinte beszédünk.

– Az 1. zsoltárban a boldog emberről olvasunk. Boldog ember az, aki nem ül a csúfolódók székére. Ezért ne csúfolódásnak a széke legyen ez, hanem egymás dicséretének a széke. Ne mások rossz dolgairól beszéljünk, hanem közös jó dolgainkról. Egy zsinagóga, egy templom árnyékában és egy parókia árnyékában beszéljünk bátran Istenről és az ő csodálatos dolgairól. Ez az emlékhely emlékeztet arra, hogy a történelmi idők mindig zavarosak voltak, és mindig hordoztak fájdalmas dolgokat. De ezen a helyen mégis élnek emberek, él ez a falu, és hiszem azt, hogy a jövőben is Isten segítségével van jövője ennek a közösségnek, mindannyiunknak. Isten adjon újra békét, békés együttélést – zárta beszédét Páll László református lelkész.

Végezetül Gulácsy Géza és Páll László leleplezték a kétnyelvű emléktáblát, és a vendégek virágokat helyeztek el a Salamon Béla-emléktáblánál.

Rehó Viktória