Valamivel kevesebb lett a belső menekült

2024. június 13., 14:42

A májusi állapot szerint 4,6 millió személy rendelkezik belső menekült (VPO) státusszal, miközben csak 1,5 millió polgár részesül kifizetésben – közölte az országos televíziós hírcsatornák közös műsorfolyamában Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes, az ideiglenesen megszállt területek reintegrációs minisztere, akit a korrespondent.net idéz június 13-án, csütörtökön.

Megjegyezte, hogy korábban az ilyen személyek 4,9 millióan voltak.

„Ez azzal magyarázható, hogy bizonyos változtatások lettek bevezetve, többek közt 2023-ban. A külföldre távozók elvesztették ezt a státuszt. Azok, akik visszatértek otthonaikba, szintén elvesztették ezt a státuszt” – mondta Verescsuk.

Tájékoztatása szerint az utóbbi időben az Ukrajna veszélyes régióiból evakuált lakosok száma „nem jelentős”.

„Például májusban 3500 embert evakuáltak Szumi megyéből, 6500 embert Harkiv megyéből. Ők azok, akik először kapták meg a VPO-tanúsítványt. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik másodszor kapták meg, ők már szerepeltek a nyilvántartásban” – jelezte az illetékes.

Hangsúlyozta, csak azok részesülnek juttatásban, akik alacsony jövedelmük miatt nem tudják eltartani magukat.

(korrespondent.net/Kárpátalja)