Földalatti iskolákat építenek Zaporizzsja megyében

2024. június 20., 13:15

Öt helyszínen kezdték meg „földalatti iskolák” építését – jelentette be Ivan Fedorov, a Zaporizzsja Megyei Katonai Közigazgatás vezetője, akit az Ukrajinszka Pravda (UP) idéz június 20-án, csütörtökön.

„Globális feladatunk, hogy a Zaporizzsja megye 50 000 diákja számára legyen lehetőség az offline tanulásra. A város önkormányzatával közösen valósítjuk meg.

Figyelembe véve a frontterület összes kockázatát, Zaporizzsja Megye Védelmi Tanácsa úgy döntött, hogy a teljes oktatási folyamatnak óvóhelyen kell lezajlania. Ezért valósítjuk meg a nagyszabású projekteket. Öt helyszínen kezdődött meg az építkezés” – írta Telegram-csatornáján a megye vezetője.

Fedorov jelezte, hogy megvizsgálta a Szics Kollégium szakiskola óvóhelyének építését. A munka több mint egy hete kezdődött. Az építkezés költségét több mint 112 millió hrivnyára becsülik. A létesítményt 2024 negyedik negyedévében tervezik átadni.

„Arra számítunk, hogy az oktatás két turnusban zajlik majd, és 1000 gyerek látogathatja az iskolát” – tette hozzá.

Az UP emlékeztet, Harkivban áprilisban fejeződött be az első földalatti iskola építése.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)