Doctorandus-hétvége Nagydobronyban

2024. június 30., 09:27 , 1217. szám

2024. június 21–23. között rendezték meg a Momentum Doctorandus – a kárpátaljai magyar doktoranduszok szervezete – soron következő tudományos s egyben csapatépítő rendezvényét, melynek a Nagydobronyi Erdei Iskola és Kutatóbázis adott otthont.

A Doctorandus-esték rendezvénysorozat 2013-ban indult, s azóta immár hagyománnyá vált. Az estek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a kárpátaljai magyar doktoranduszokat, lehetőséget biztosítva a különböző intézményekben, városokban, országokban kutató kárpátaljai magyar PhD-hallgatók, fiatal értelmiségiek számára, hogy jobban megismerjék egymást, illetve ismertessék a saját kutatási területeiket. Az alkalmak minden tanévben két kárpátaljai (Ungvár, Beregszász) és két magyarországi (Budapest, Debrecen) helyszínen kerülnek megrendezésre. Ez a júniusi alkalom rendhagyónak számít mind a helyszín, mind az egész hétvégés rendezvény szempontjából.

Az immár több mint 10 éve tartó eseménysorozat központi elemei a szervezet tagjainak és aktivistáinak előadásai, amelyeket kötetlen beszélgetések és ismerkedések követnek. Hasonlóképp valósult meg ez alkalommal is az esemény, ahol Benedek Viktória, a Momentum Doctorandus alelnöke üdvözölte a résztvevőket, bemutatta az előadókat és ismertette a programot. Elsőként Tóth Attila, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földrajz és Turizmus Tanszékének adjunktusa tartott előadást A vallás és a turizmus kapcsolódási pontjai Kárpátalján a turisztikai termékfejlesztés tükrében címmel. Ezt követte Molnár-Csatlós Andrea, a Nagydobronyi Református Líceum tanára, aki Általános iskolai tanítók szakmai képzése Ukrajnában (a 20. század végétől a 21. század elejéig) témában adott elő. Az előadások után kötetlen beszélgetésre nyílt lehetőség, ahol a felmerülő kérdéseket vitathatták meg a résztvevők. A rendezvény második napján különböző csapatépítő tevékenységek, közös főzés, játékok, beszélgetések és társasjátékok gazdagították a programot.

Benedek Viktória, a szervezet alelnöke hetilapunknak elmondta: „A rendezvény hiánypótló jelenleg a kárpátaljaiak életében. A helyszín a világ zajától való elvonulásra is maximálisan alkalmas volt. Az előadók Kárpátalján élő és jelenleg is itt dolgozó, tartózkodó doktoranduszhallgatók voltak, akik megosztották velünk kutatásuk, tevékenységük egy részét. A hétvége lehetőségének gondolata igazán nyitott fülekre talált. Lelkes ötletelésemet még lelkesebb fogadtatás követte a szervezet tagjai részéről.” Az alelnök hozzátette, hogy a magyarországi rendezvény után most itthon is adott volt egy lehetőség összegyűlni azoknak az MD-tagoknak és érdeklődőknek, akik Kárptalján tartózkodnak.

LI