Bizonyítványosztás a Kossuth-líceumban

2024. július 2., 17:54 , 1217. szám

Július 2-án rendezték meg a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum bizonyítványátadó ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában. Idén 24 végzős búcsúzott a líceumtól. A nagymúltú intézmény bizonyítványosztó eseménye immár hagyománnyá vált keretek között valósul meg minden évben.

A megjelentek a rendezvény kezdetén egyperces néma csenddel adóztak a hősök és elesettek emlékének. Köszöntőbeszédében Zseltvay-Vezsdel Emese, a líceum igazgatója elmondta: „Tudom, tudjuk: rengeteg idő, energia, tanulás van abban, hogy ma itt állhattok szüleitek és tanáraitok előtt. Rátok nézve egy-egy csodát látok. Ma el kell engednünk benneteket, hogy ki-ki meg tudja valósítani saját vágyát. Emlékezzetek majd a Kossuthra, a tantermekre, osztálytársaitokra, tanáraitokra. Néha búcsút is kell venni azoktól, akik eddig velünk haladtak, hogy egy új életszakaszba léphessünk. Ezentúl is mindig veletek örülünk majd, s szeretettel várunk titeket vissza az intézménybe.”

Az eseményen részt vett dr. Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője. A megjelentekhez szólva kiemelte: „Most ünnepeljük a tanárokat és diákokat, akik az évek alatt szorgosan dolgoztak. Ezek a fiatalok mára kisdiákból felnőtté lettek. Lehet, hogy az elmúlt években sok nehézséggel kellett mindenkinek szembenéznie, de itt állva mára célba ért mindenki.”

Az alsó osztályos tanítók közül Kovály Ágota szólt a végzős diákokhoz. Visszaemlékezett az első szeptember 1-jére, felidézte az első közös éveket, a kezdeti emlékeket.

A köszöntéseket a várva várt pillanat követte. Ünnepélyes keretek között vonult a színpadra mind a 24 végzős hallgató, hogy átvegye érettségi bizonyítványát. Közülük öten aranyéremmel kitüntetve fejezték be középiskolai tanulmányaikat.

Grica Boglárka végzős verssel köszöntötte az édesanyákat. Ezt követően a leérettségizett fiatalok egy szál virággal adtak hálát édesanyjuknak.

Az eseményt színesítette az alma matertől búcsúzó végzősök rock and roll tánca. Majd egy kisfilmet mutattak be az elmúlt 11 év emlékeiről, közös élményeiről.

Az bizonyítványátadó a végzősök keringőjével zárult.    

LI