Ternopilba teszi át a székhelyét a Huszti FC
Labdarúgás
Jelenleg úgy fest, hogy Ternopilban játssza majd a hazai bajnoki mérkőzéseit a Huszti FC labdarúgócsapata a 2024–2025-ös bajnoki idényben.
A Tisza-parti együttes ugyan a nyár elején elvesztette az ukrán második osztályban való maradásért lejátszott osztályozó mérkőzését, de mivel az egyik feljutó csapat nem vállalta a szereplést, végül a kárpátaljai gárda bent maradhatott.
Igen ám, de a folytatásban a husztiak nem vállalhatják be azt a rizikót, hogy a hazai találkozóikon Huszton lépjenek pályára, mivel nem tudják garantálni a játékosok védettségét.
,,Anyagilag ugyan még szerződtethetnénk is új játékosokat, de a futballistáink védettségét a behívásoktól nem tudjuk megoldani” – mondta Mihajlo Madjarcsik, a klub elnöke.
A husztiak ezért úgy döntöttek, hogy a következő idényben egyesülnek a Ternopil megyében szereplő Podoljani nevet viselő amatőr gárdával, és Huszt–Podoljani néven vesznek részt az ukrán másodosztályú bajnokságban.
Ide kapcsolódik a hír, hogy az élvonalból nemrég kiesett Minaj FC gőzerővel készül az új bajnokságra, amely során a husztiakkal lesznek majd egy csoportban.
Az együttest továbbra is a szerb Zselko Lubenovics irányítja, és a felkészülési időszakban több edzőmérkőzés is szerepel a programban.
A Minaj FC edzőpartnere lesz többek között az élvonalbeli Kárpáti Lviv és Vorszkla Poltava, a másodosztályú Csernyivci Bukovina, az ukrán harmadik osztályba fellépett técsői járási Irhóc, illetve a kárpátaljai megyei bajnok Nagyszőlős is.
Az országos másodosztályú bajnokság a tervek szerint július 25-én indul majd.
(jakab)