Volodimir Zelenszkij elnök aláírta a BEB újraindításáról szóló törvényt

2024. július 3., 11:45 , 1217. szám

Volodimir Zelenszkij elnök aláírta a Gazdasági Biztonsági Hivatal (BEB) újraindításáról szóló törvényt. A jogszabály elfogadására Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szembeni kötelezettségeinek teljesítéséhez volt szükség – jelentette az Ekonomicsna Pravda a Legfelső Tanács honlapjára hivatkozva június 28-án.

Jaroszlav Zseleznyak, a Legfelső Tanács Pénzügyi, Adó- és Vámpolitikai Bizottságának alelnöke szerint ezzel betartották a határidőt az IMF és a Ukraine Facility vonatkozásában.

Korábban jelentették, június 20-án a Legfelső Tanács második olvasatban is megszavazta a BEB újraindításáról szóló 10 439. számú törvényjavaslatot. A törvényt egyeztették a nemzetközi partnerekkel – emlékeztet az EP.

A jogszabály előírja, hogy a BEB új vezetőjét egy hattagú bizottság hivatott megválasztani, amelyben a tagok fele döntő szavazati joggal rendelkező nemzetközi szakértő.

A törvény rendelkezik emellett az Iroda dolgozóinak kötelező újraminősítéséről, amelyet egy olyan bizottságnak kell lefolytatnia, melybe hat főt a BEB új igazgatója javasol, hatot pedig a nemzetközi partnerek az ukrán üzleti élet képviselőinek javaslatára.

A következő három évben hasonló összetételű személyzeti bizottságok működnek majd a hivatalban: hat tagot a BEB, további hatot a partnerek delegálnak azokba.

Ezen túlmenően a jogszabály előírja, hogy a BEB-be való kinevezés előtt a jelentkezőnek kötelezően át kell esnie „pszichofiziológiai kikérdezésen poligráf alkalmazásával”.

(zzz/epravda.com.ua)