Egyiptom első felvirágzása és lehanyatlása

II. Ménésztől I. Amenemhatig

A Felső-egyiptomi és az Alsó-egyiptomi Királyságból kb. ötezer évvel ezelőtt egyesült ókori egyiptomi állam fennállása három évezrede alatt több felvirágzást és lehanyatlást élt meg. Első aranykorát pedig a Kr. e. 2686-tól 2181-ig fennálló Óbirodalom hozta el, melynek eredményeire elérendő példaként tekintett minden későbbi nemzedék.

Az Óbirodalom azonban nem a semmiből virágzott fel, felfejlődését a II. Ménész trónra lépésétől, Kr. e. 3100-tól kezdődő archaikus kor alapozta meg. Ekkoriban, az I. és a II. fáraói dinasztia idején kezdték íróanyagként használni a papiruszt, s a szövegekben az I. dinasztia végén már a mondatszerkesztés elemei is megjelentek. A kézművesek pompás kőedényeket készítettek, kísérletezni kezdtek a kék üveggel és a fajansszal, kifejlődött a réz-, illetve az aranyművesség, megjelentek a réz munkaeszközök és -fegyverek. De a művészetek is fejlődni kezdtek: szobrokat faragtak kőből, elefántcsontból, a fáraók, valamint az előkelők sírjaiban pedig szépséges ékszereket, mívesen megmunkált bútorokat is elhelyeztek az elhunytak túlvilági életére. Az uralkodók akkoriban, sőt az Óbirodalom elején is, Dzsószer fáraó hatlépcsős piramisának a felépüléséig csonka gúla alakú sírépítményekbe, masztabákba temetkeztek. Eleinte mind délen, Abüdoszban, mind Felső- és Alsó-Egyiptom határán, a II. Ménész által alapított főváros, Memphisz közelében, Szakkarában is épültek királysírok. Az előbbiek kizárólag vályogtéglákból állnak, az utóbbiak építésénél azonban a vályogtéglák mellett fát, illetve követ is felhasználtak, kétszer akkorák, mint a déliek, és azoktól eltérően emberi maradványok is kerültek elő belőlük, így az abüdosziak minden bizonnyal csak jelképes sírok, a kettős temetkezőhelyek pedig azt szimbolizálhatták, hogy a fáraók egyaránt urai mind Felső-, mind Alsó-Egyiptomnak.

A III. dinasztiával aztán megkezdődött az Óbirodalom időszaka, mely a művészetek, az anyagi kultúra és az építészet terén a IV. dinasztia idején ért a fejlődés csúcsára. Első uralkodója, Sznofru diadalmas háborúkat indított Líbiába, Núbiába és a Sínai-félszigetre. Az Észak-Afrikában meglepő kinézetűeknek számító, vörös vagy szőke hajú, kék szemű líbiai törzsekkel különben nem egyszer gyűlt meg a bajuk az egyiptomiaknak, akárcsak a tőlük keletre élő nomád beduinokkal. A IV. dinasztia egy későbbi fáraója, Weni egészen a szentföldi Kármel hegyig vezetett hadjáratot ellenük, s rövid időre sikerült is csökkentenie az általuk jelentett veszélyt. De visszatérve Sznofrura… Hadjáratai eredményeként fennhatósága alá vonta a Sínai-félszigetet, ahol az egyiptomiak rezet és türkizt bányásztak, Núbiában pedig megszerezte az arany, az elefántcsont, a dioritkő, a párducbőr, más egzotikus termékek, illetve a fontos épületfának számító ébenfa kereskedelmének a jogát. Egy másik fontos épületfát, a cédrust pedig a IV. dinasztiától kezdve a mai Libanon területén fekvő ősi kikötővárosból, Bübloszból szállították hajókkal a fáraók országába, míg a fellendülő tengeri kereskedelem másik célpontja a talán a mai Szomáliában elterülő Punt volt, ahonnan tömjént szereztek be a templomi szertartásokhoz. Az óbirodalmi sírkamrákban szépséges falfestményeket, domborműveket alkottak, melyek bepillantást nyújtanak Egyiptom akkori életébe. Kőből, fából gyönyörű realisztikus szobrokat faragtak, melyek híven őrzik egykori „modelljeik” arcvonásait. Az egyiptomiak emellett remekül kihasználták a különböző színű kövek színhatását, amire jó példa a Khephrén fáraó piramisegyüttesének völgytemplomában lévő T alakú csarnok. Ennek világos színű alabástrompadlózata fölé rózsaszínű gránitfalak magasodnak, s ezek előtt sorakozott az uralkodó 23 ülőszobra, melyeket sötétzöld dioritból, zöldes palából és világos alabástromból faragtak ki, mely műalkotások közül egy fennmaradt, s ma a Kairói Egyiptomi Múzeum egyik ékessége. A IV. dinasztia építészeti, technikai, matematikai és csillagászati ismereteinek legszebb példája pedig Kheopsz fáraó piramisa. A ma 137 (eredetileg 146,59) m magas gúla roppant köveit hihetetlen pontossággal illesztették egymáshoz, míg négy oldala a négy égtáj felé néz, s ma is ámulhatunk rajta, hogy az észak–déli irány bámulatosan pontos, mindössze 3 perc 6 másodperccel tér el a valódi iránytól. A belsejébe vezető folyosó lejtésszöge pedig megfelel annak a szögnek, mely alatt az építkezés idején a delelő Sarkcsillag látszott.

Mindemellett vallásos, filozófiai, valamint a gyógyítás tudományának a fejlődését mutató orvosi könyvek is születtek az Óbirodalom idején. A IV. dinasztia után viszont lassú hanyatlás vette kezdetét. A királyi kincstár szegényedni kezdett. Részben a korábban épült piramisegyüttesek fenntartási költségei miatt, főleg pedig azért, mert királyi földeket adományoztak el az előkelőknek, illetve a templomoknak. Így a gízai piramisok felépítését követően már csak kisebb piramisokat tudtak építtetni maguknak a fáraók. Sokkal nagyobb gondot jelentett viszont a tartományok vezetőinek az önállósodása. A kormányzók eleinte az uralkodó rokonai közül kerültek ki, ám ők lassan örökletessé kezdték tenni hivatalukat, és egyre inkább kiskirályokként uralták a tartományokat. A VI. dinasztiából kikerült II. Pepi fáraó uralma alatt Egyiptom külpolitikai téren még szilárd hatalom volt, viszont halála után összeomlott az egységes állam. Kezdetét vette a Kr. e. 2181-től 1991-ig tartó első átmeneti kor. Palotaforradalmak követték egymást, majd a tartományok kormányzói önálló államokká tették tartományaikat. Ám a központi irányítás megszűnése a gazdasági rendszer összeomlását vonta magával, amit csak súlyosbítottak a líbiaiak, a núbiaiak és a beduinok betörései. Belháborúk is dúltak, mígnem I. Mentuhotep, a Memphisztől délebbre fekvő Théba fejedelme súlyos harcok árán újra nem egyesítette Egyiptomot, s büntető hadjáratokkal meg nem fékezte a külső támadókat (Núbiát pedig adófizetőjévé tette). Unokája, III. Mentuhotep uralkodása után aztán valószínűleg annak vezíre, I. Amenemhat lépett a trónra Kr. e. 1991-ben, s vele kezdetét vette a Középbirodalom.

Lajos Mihály