Református családi nap Tiszapéterfalván

2024. július 9., 17:51 , 1218. szám

A Kárpátaljai Református Egyházkerület évről évre rendszeresen megszervezi családi napjait szerte a vidékünkön. Bár a tematika sokszor eltérő, de a lényeg minden esetben ugyanaz: hogy Isten igéjének segítségével megoldásokat adjanak egy-egy élethelyzetre. Július 7-én Tiszapéterfalván, a Máramaros-Ugocsai Egyházmegyében tartottak ilyen alkalmat, ahová idén főként olyan családokat vártak, amelyekben valamilyen testi vagy mentális betegséggel küzdő gyermeket nevelnek. A családi napon a Fogyatékkal Élők „Élim” Hetyeni Református Napközi Otthona mutatkozott be.

Hunyadi Attila esperes köszöntőjében Isten feltétel nélküli szeretetére, ajándékaira, a gyermekeinkben kapott áldásokra, illetve a megújulás fontosságára hívta fel a figyelmet Jeremiás szavaival: „De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul” (Jeremiás siralmai, 3. rész 21–24. versei). 

„Az az Isten, az a krisztusi szeretet, amelyről mi beszélünk hangzatos szavakkal, ők ezt megélik, és ők tudják igazán átadni, bennük ott van az az igazi őszinteség, az a tisztaság, az a ragaszkodás, amit mi nagyon sokszor kell, hogy megtanuljunk tőlük, Isten azért helyezi őket közénk – mondta el az esperes a fogyatékkal élő gyerekekre utalva. – Ezért kell egy ilyen alkalom, amikor Isten tanítani akar bennünket, magához hív, és az Ő igéjére figyelve tanulhatunk. Nehéz időszakban vagyunk, ezért nagyon sokan nemcsak elfáradnak, hanem sokan – ahogy Cseresznye Albert az áhítatában fogalmazott – megfáradnak. A megfáradást nem lehet kipihenni, hanem a megfáradásból az Úr tud bennünket kiemelni.”

A nap folyamán a közös imák mellett számos más programban is részt vehettek az ideérkezők.

„Az érzékenyítés a mi célunk, és az elmúlt három családi naphoz viszonyítva ez sokkal kisebb, csendesebb és egyszerűbb, de hiszem, hogy az Úr megáldja, és áldott alkalom lesz. Énekelünk, van előadás, egy kis kézművesség, a gyerekeknek légvár, illetve szeretetvendégség, amivel vártuk őket” – mondta el Hunyadi Ágnes, a rendezvény egyik szervezője.

Cseresznye Erzsébet, az „Élim” napközi otthon vezetője elmondta, hogy a 2012-ben indult intézmény elsődleges célja a segítségnyújtás, a fiatalok fejlettségi szintjének megfelelő foglalkozások szervezése fejlesztésük érdekében, illetve a családok tehermentesítése adott időre: „Nagyon sok olyan gyermek él a környezetünkben, akik nem jártak sem óvodába, sem iskolába – ha jártak is, nem igazán fejlődtek –, ezért tartottuk szükségesnek azt, hogy legyen egy olyan otthon, ahová mindennap el tudnak jönni, csoportokban vagy akár egyénileg is tudunk velük foglalkozni, és mindemellett fejlesztjük őket. Az otthonban együtt tudnak játszani, barátaik vannak, jól érzik magukat, nekik is van egy iskolájuk, ahová járhatnak.

Ezenkívül ez nagy segítséget jelent a szülőknek, hiszen olyan gyerekeink is vannak, akik súlyos értelmi fogyatékosak, így a szülők sehová nem tudnának elmenni. Tehát őket is tehermentesíteni tudjuk egy adott időre. Heti 5 napban dolgozunk, a gyerekek reggel érkeznek, délután mennek haza, ez alatt az idő alatt tartjuk a foglalkozásokat. Vannak olyan gyerekek, akik közelebbről mindennap el tudnak jönni, de a távolabbiak is eljönnek minden második nap” – tájékoztatott az intézményvezető.

„Az élethelyzetek, akár a gyermekek is, eltérőek, de mégis vannak olyan problémák, amelyekre hasonló megoldások lehetnek, ezért is kellenek hasonló napok, ahol meg tudjuk osztani a nehézségeket – vélekedett az egyik részt vevő szülő, Pap Mónika Tiszapéterfalváról.  – Mi is voltunk ilyen otthonban, most a többi szülővel megbeszéltük, hogy mi történt, amióta nem találkoztunk, mennyire tudtak ők is fejlődni, így egymástól is tudunk erőt kapni. Emellett az interneten is vannak olyan csoportok, ahol meg tudjuk beszélni ezeket a dolgokat, és tudunk segíteni pl. abban, hogy egy bizonyos orvosi kezelésről ki mennyit tud, segített-e nekik, milyen a tapasztalatuk stb.” – mondta az édesanya.

A délutáni programot Pintér Béla magyarországi keresztyén énekes és zeneszerző koncertje zárta. Kérdésünkre kiemelte, hogy Isten mindenkinek más-más talentumot adott, ő pedig mindig örömmel érkezik Kárpátaljára, hogy a sajátjával segítsen a helyieknek feltöltődni.

„Üzenetünk központjában az élő Isten szeretete áll, az evangélium, az, hogy szereti Isten az embereket. Ezt dalba öntjük, tehát elmondjuk az evangéliumot és még énekelünk is. Hisszük, hogy nemcsak a mi kezünkben, hanem az Istennek a kezében is ilyen eszköz ez, és el tudja juttatni az Ő szavát, szeretetét, üzenetét az ember szívéhez.  Olyankor ébred rá az ember arra, hogy mennyire jó dolga van, amikor kimozdul a saját szférájából, és egyszer csak belecsöppen egy másik világba. Olyanok vagyunk mi, emberek, hogy amikor nehezebb a helyzet, akkor ragaszkodunk inkább a hitünkhöz, Istenünkhöz. De ne csak kapaszkodó legyen Ő, hanem legyen egy szikla, amin áll az életünk, erre tudom biztatni és bátorítani az itt élő testvéreimet. Hagyatkozzunk együtt az élő Istenre! Mi az imáinkkal, szolgálatunkkal tudunk segíteni, de mi hazamegyünk, a hétköznap pedig itt marad. Isten kegyelmére bízzuk az ittenieket, és hiszünk a szebb jövőben, hogy Isten tudta nélkül egy hajunk szála sem görbülhet, és hogy terve van velünk, Kárpátaljával, a magyarokkal, a hitünkkel, az életünkkel” – fogalmazott Pintér Béla.

A program végén a házigazdák szeretetvendégségre invitálták a megjelenteket, majd kézműves-foglalkozásokra is sor került.

TV21 Ungvár/Dankai Péter