Árvák kísérőiként jutottak külföldre tisztviselők hozzátartozói

2024. július 10., 17:40 , 1218. szám

Dimitro Lubinec, Ukrajna Legfelső Tanácsának emberi jogi biztosa július 3-án közölte: hivatala tudomást szerzett arról, hogy árvák és szülői gondozástól megfosztott gyermekek kijevi tisztviselők közeli hozzátartozóinak „fedezetévé” váltak, hogy azok illegálisan külföldre utazhassanak és elkerüljék a mozgósítást – írta a DW.

A biztos elmondása szerint 2022 márciusában a Gyermek- és Családügyi Szolgálat, valamint a Gyermekek I. Számú Szociális és Pszichológiai Rehabilitációs Központjának vezetői közeli hozzátartozóikat bízták meg, hogy kísérjék el a központ 68 neveltjét, amikor azokat Németországba evakuálták. Idén azután, amikor az ombudsmani hivatal megfigyelői felkeresték azokat a külföldi intézményeket, amelyekben ukrán gyerekek tartózkodnak, nem engedték be őket, mert az ukrán kísérők elhagyták a gyerekeket, és azok jelenleg kizárólag a német fél felügyelete alatt állnak.

Kiderült, hogy 55 gyereket evakuáltak Németországba, holott a vonatkozó rendelet szerint 68-an voltak. A megfigyelőcsoport egyelőre nem tudta kideríteni, hová tűnt 13 gyerek.

Lubinec szerint a Gyermek- és Családügyi Szolgálat, valamint az Gyermekek I. Számú Szociális és Pszichológiai Rehabilitációs Központjának vezetése semmilyen dokumentummal nem rendelkezik arról, milyen feltételekkel állnak a gyermekek a német fél gondnoksága alatt.

„Sikerült megtudnunk: az evakuáció során a hivatalos rendeletekben olyan emberek szerepeltek a kísérő személyek között, akiknek semmi közük ehhez a területhez, és csak egy nappal korábban lettek intézeti alkalmazottak. Volt, akit nem is alkalmaztak. A kísérő férfiak mindegyike lemondott tisztségéről, miután elhagyta az országot, és jelenleg egyikük sem dolgozik az őket külföldre küldő intézményekben. Sőt mi több, nem tértek vissza Ukrajnába” – mondta el az ombudsman.

Lubinec minderről levélben tájékoztatta a Legfőbb Ügyészséget, a Nemzeti Rendőrséget, a Szociálpolitikai Minisztériumot, a Nemzeti Szociális Szervizszolgálatot és a Kijevi Városi Állami Adminisztrációt.

Július 4-én a Kijev Városi Ügyészség Telegram-csatornáján közölte, bűnügyi eljárás keretében vizsgálják az ombudsmani hivatal által közölt információkat – tudatta az Ukrajinszka Pravda.

 (pszv/dw.com/pravda.com.ua)