Orbán–Zelenszkij-találkozó: A békéről és a nemzeti kisebbségekről is szó volt

2024. július 10., 08:16 , 1218. szám

Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő egy olyan együttműködési megállapodás kidolgozásában egyezett meg, amely lehetővé teszi a két ország közötti kapcsolatok javítását. A vezetők ezt július 2-án, a megbeszélésüket követő kijevi sajtótájékoztatón jelentették be – írja a DW.

„Szeretnénk rendezni az országaink közötti kapcsolatokat. Globális együttműködési megállapodást kívánunk aláírni Ukrajnával, hasonlót azokhoz a megállapodásokhoz, amelyek Magyarország többi szomszédjával vannak érvényben” – mondta Orbán.

Szerinte a két ország igyekszik leküzdeni a múltbeli nézeteltéréseket, és a jövőre koncentrálni.

„Számos rendezésre váró kérdés van országaink között, amelyekről az előző években is tárgyaltunk. Azért érkeztem ide, hogy ezeknek a kétoldalú kérdéseknek a megoldásában előrelépjünk. Elnök úr (Zelenszkij – a szerk.) is azt mondta, hogy konstruktív tárgyalásokat folytattunk” – erősítette meg a magyar kormányfő.

A miniszterelnök jelezte továbbá, hogy Magyarország kész támogatni az ukrán gazdaság modernizációját.

„Lehetőségeinkhez mérten részt fogunk venni az ukrán gazdaság modernizálásában, és ehhez szeretnénk megfelelő feltételeket biztosítani” – mondta hozzátéve, hogy Magyarország segíteni kíván Ukrajnának az EU Tanácsában betöltött elnöksége alatt.

Orbán arra is rámutatott, hogy biztosítani kell az ukrajnai magyar kisebbség jogait. Egyben hangsúlyozta az ukrán menekültek megsegítésének szükségességét, és üdvözölte Zelenszkij javaslatát ukrán iskola létrehozására Magyarországon.

A magyar kormányfő egyúttal tűzszünetre kérte vendéglátóját, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások Oroszországgal.

„Nagyon nagyra értékeljük Zelenszkij elnök minden kezdeményezését a béke megteremtése érdekében. Elmondtam elnök úrnak, hogy ezek a kezdeményezések sok időt vesznek igénybe. Éppen a nemzetközi diplomácia szabályai miatt nagyon bonyolultak. És én arra kértem az elnök urat, gondolja át, lehet-e egy kicsit másképp haladni, szünetet tartani, megszakítani a tüzelést, és ezután folytatni a tárgyalásokat. Hiszen a tűzszünet felgyorsíthatná a tárgyalások ütemét” – mondta Orbán Viktor.

Volodimir Zelenszkij ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ukrajnának „igazságos békére” van szüksége az Oroszországi Föderáció elleni háborúban.

„Nagyra értékeljük, hogy látogatására közvetlenül Magyarország Európai Uniós elnökségének kezdete után kerül sor. Ez fényesen jelzi közös európai prioritásainkat, azt, hogy mennyire fontos igazságos békét teremteni Ukrajnában” – fogalmazott az államfő hozzátéve, hogy Európa számára fontos fenntartani Ukrajna katonai támogatását.

Az ukrán elnök egyúttal meggyőződésének adott hangot, hogy az Orbánnal folytatott párbeszéd tartalma egy új, kétoldalú államok közötti dokumentum alapja lehet.

„Olyan dokumentumé, amely minden kapcsolatunkat szabályozni fogja, amely az Ukrajna és Magyarország közötti kétoldalú kapcsolatok tükörszemléletén fog alapulni, és amely lehetővé teszi, hogy népeink élvezhessék az európai egység minden előnyét” – hangsúlyozta.

Emellett Zelenszkij szerint „szomszédsági kapcsolataink legalapvetőbb kérdései – a kereskedelem, a határon átnyúló együttműködés, az infrastrukturális és az energiaügyek” is szóba kerültek a találkozón.

„Szóltunk a humanitárius szféráról is – mindenről, ami embereink életét érinti mind Ukrajnában, mind Magyarországon” – jelezte az elnök.

(ntk/dw.com)