A rózsa kártevői

2024. július 12., 12:09 , 1217. szám

A rózsa igényes növény, sok gondozást és törődést kíván. Szépségét csak kedvező körülmények között, ápolt és egészséges bokron élvezhetjük igazán. Előző cikkünket (lásd a Kárpátalja 1214. számát!) folytatva a következőkben a rózsa kártevőiről fogunk írni, valamint arról, hogyan próbáljuk megelőzni a kártételüket, illetve miként védekezhetünk ellenük.

Rózsalevéltetű

Tünetei. A tetű a fiatal leveleket és hajtásvégeket támadja meg. A kártevő a növényi részeket szívogatja. A fiatal levelek a szívogatás következtében elsárgulnak, torzulnak, majd lehullnak. A levéltetvek kolóniákban élnek. Az üledékük fénylő, ragacsos anyag, a mézharmat. Tömeges fertőzés esetén a mézharmat az egész levélzetet bevonja, melyen könnyen megtelepszik a korompenész, amely egy gombafajta. A kártevő tojás alakban, a kéregrepedésekben telel át. Az első egyedek kora tavasszal kelnek ki, és a növényi nedveket szívogatják, később telepednek át a fiatal részekre. A tetű többnemzedékes faj, ezért a megjelenésükre többször is számítani kell az év folyamán.

Megelőzés, védekezés. Tavasszal lemosó permetezés alkalmazásával csökkenthető az egyedek száma. Ezután a hajtásnövekedéskor, a levélzet kialakulásakor, ezt követően pedig megfigyelés alapján rovarölő szeres és gombaölő szeres (a korompenész ellen) permetezéssel védekezhetünk.

Varródarázs

Tünetei. A darázs a hajtásokat és a levélzetet károsítja. A nevét onnan kapta, hogy a tojásait a hajtásba helyezi, hasonlóan a varrógép öltéseihez. A fertőzött hajtások hervadni kezdenek, majd elhalnak, a hajtások héja felrepedezik.

Megelőzés, védekezés. A kártevő tömeges előfordulása esetén felszívódó rovarölő szerekkel kell permetezni.

Rózsakabóca

Tünetei. A levélzeten apró, sárgás pontok jelennek meg, amelyek egyre sűrűsödnek. Végül a szívogatásnyomok szinte összeolvadnak, és ezüstös képet alkotnak. A tünetet a kabóca lárvái és a kifejlett egyedei okozzák azáltal, hogy a rózsa leveleinek a fonákoldalán szívogatnak. A lárvák a vesszők repedéseiben telelnek át, és innen kifejlődve fertőzik a rózsát és az egyéb növényeket.

Megelőzés, védekezés. Tavaszi lemosó permetezés alkalmazásával, később pedig a megjelenésük szerint, rovarölő szeres permetezéssel védekezhetünk a rózsakabócák ellen. Megjelenésükre főleg a száraz és meleg nyarakon kell számítani.

Rózsaszabóméh

Tünetei. A levelek szélén szabályszerűen lekanyarított részek hiányoznak. A rózsán kívül a vadszőlőn, az orgonán és a fagyalon is előfordulhatnak a tünetek. A méh kb. egy cm nagyságú, tora sárgásbarna, lábfeje fekete. Májusban kel ki, és a levéldarabokból építi meg a fészkét az utódai számára. A fészke általában az ablakpárkányok alatt találhatók. A tojásból kikelt lárvák itt telelnek. A kár­okozás mellett hasznos is, mivel beporzást végez.

Nyugati virágtripsz

Tünetei. Sok tápnövényű kártevő. A rózsa virágait, bimbóit, sziromleveleit szívogatja. Ennek hatására a sziromlevelek szélei barnulnak, elhalnak. Súlyos fertőzés esetén a bimbók torzulnak. A virágzat a szívogatás hatására korán elhervad. A tripsz lárvái is károsítanak. Évente sok nemzedéke van a kártevőnek.

Megelőzés, védekezés. Rejtett életmódja és sok nemzedéke miatt többször kell permetezni.

Rózsa-mozaikvírus

Tünetei. A levél elszíneződik, sárgul, ami különféle formákban – pöttyösödés, foltosodás, szabálytalan mozaikalakzatok – jelenhet meg. A levélerezet kivilágosodik, a főerezet torzul. A levélzet torzul, deformálódik. A növény fejlődése lassul, a virágok fejlődése csökken, színezetük fakul. Eleinte a kisebb ágak száradnak, majd a betegség terjedésével (a rózsában) a vastagabb ágak is elkezdenek száradni. Végül az egész rózsa elszárad.

Megelőzés, védekezés. Elsősorban megelőzéssel védekezhetünk a fertőzés ellen. A betegséget legfőképpen a tetvek terjesztik, s ha a tetűkolóniában akárcsak egyetlen egyed is vírushordozó, megfertőzi a rózsát. Az ismételt fertőzés gyorsítja a betegség lefolyását. Ezenkívül fontos, hogy megfelelően egészséges, vírusmentes növényt vásároljunk. A fertőzés metszéssel, virágzó növény levágásával is terjedhet. Éppen ezért ajánlott a metszőolló vagy rózsavágó olló rendszeres tisztítása, fertőtlenítése. Sajnos a fertőzött rózsa, rózsák gyógyítására nem létezik semmiféle permetszer.

Látható, hogy növényvédelmi szempontból is sok figyelmet, törődést igénylő kerti díszünk a rózsa. Szépségét csak akkor élvezhetjük igazán, ha megvédjük a betegségeitől, kártevőitől. Ha növényvédő szereket használunk, akkor azt önmagunk és környezetünk teljes biztonsága mellett tegyük. Arra is gondoljunk, hogy a rózsa nyár elejétől a tél beálltáig szinte folyamatosan virágzik, mézelő méhek és más hasznos megporzó rovarok látogatják, ezért virágzás idején csak méhkímélő rovarölő készítményeket használjunk. Permetezés előtt feltétlenül tanulmányozzuk a csomagoláson található használati útmutatót, és az ott leírtak szerint járjunk el. Szakszerű, a rózsa igényeinek megfelelő környezet megteremtésével, helyes metszéssel, harmonikus tápanyagellátással sokat tehetünk azért, hogy kevesebb betegség és kártevő jelenjen meg szeretett rózsáinkon.

Nadimova Erzsébet,
az „Egán Ede” KGK JA falugazdásza,
a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa