Elfogták a kremencsuki csecsemőrablót

2024. július 17., 18:54

Poltava megyében őrizetbe vette a rendőrség azt a nőnek öltözött férfit, aki ellopott egy újszülöttet a szülészeti központból – jelentette a korrespondent.net a nemzeti rendőrségre hivatkozva kedden este.

Tájékoztatásuk szerint a térfigyelő kamerákon látszott, amint egy nő nagy csomaggal hagyta el az intézményt. A nyomozók azonban megállapították, hogy a támadó egy transznemű férfi volt.

„A fogvatartott tettét azzal magyarázza, hogy nagyon szeretett volna gyermeket, akit soha nem tudott volna megszülni, ezért követett el bűncselekményt. A gyermekkel minden rendben, a rendfenntartók visszavitték a babát az anyának a szülészeti központba” – közölte a rendőrség.

Az ügyben kiskorú elrablása és súlyos következménnyel járó hivatali gondatlanság miatt indult meg az előzetes vizsgálat.

A rendőrség előkészíti a tettes meggyanúsítását és megelőző intézkedés alkalmazását kezdeményezi vele szemben.

Tettéért a 25 éves elkövetőt öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

(korrespondent.net/Kárpátalja)