Kárpátok Hangja Tusványoson

2024. július 30., 14:12

A Kárpátalja Néptáncegyüttes új folklórműsora a 33. Tusványoson is nagy sikerrel mutatkozott be. Az előadásnak otthont adó Kriza János Csűr zsúfolásig megtelt. A műsor során a kárpátaljai néptáncosok és népzenészek egy utazásra invitálták a nézőket a Kárpát-medencébe.

A Kárpátok Hangja című új folklórelőadás júniusban debütált a Duna Karneválon, és elsőként mutatkozott be Erdélyben a tusványosi fesztivál keretében. A tánckar új műsora a viszontagságos körülmények ellenére is erős üzenettel bír a haza iránti ragaszkodás kapcsán. Ez sejlik fel a műsorzáró nagydobronyi összeállításban is. A mostani előadás alkalmával nem a teljes műsor került bemutatásra, hanem egy-egy nagyobb része, hiszen a Pál István Szalonna által megálmodott est másik előadói, a kalotaszegi hagyományőrző zenészek is helyet kaptak a műsorban. Így egy egészen különleges produkció jött létre.

Váradi Enikő, a Kárpátalja Néptáncegyüttes ügyvezető igazgatója elmondta: „Köszönet illeti Pál István Szalonnát, a Hagyományok Háza igazgatóhelyettesét, aki szívén viseli a Kárpátalja Néptáncegyüttes sorsát a megalakulása óta, és igyekszik platformot biztosítani számunkra a különböző helyszíneken, ahol képviselhetjük a kárpátaljai magyarságot és reprezentálhatjuk szűkebb pátriánk népzenei és néptáncörökségét. A mostani alkalom során a nemrég debütált Kárpátok Hangja folklórműsorunk egy-egy részét mutattuk be, a műsorban a kalotaszegi hagyományőrzők és maga Pál István Szalonna is közreműködött. Azt gondolom, nagyon színes folklórutazást kaphatott a nagyérdemű, amelynek középpontjában természetesen a kárpátaljai népzenei és néptáncvilág állt.”

Az előadásban közreműködött a Sodró, valamint a Tokos zenekar. Az egyórás műsort a közönség többszörös vastapssal jutalmazta. Ezt követően éjszakába nyúló táncházzal folytatódott a program.

kőváry