Kuleba: Kína kerülje a béketervek közötti versengést

2024. július 31., 10:43 , 1221. szám

Dmitro Kuleba ukrán és Wang Yi kínai külügyminiszter július 24-én a kínai Kantonban sorra került találkozón megvitatta az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború befejezésének módjait és a Kínai Népköztársaság lehetséges szerepét a béke elérésében – jelentette a DW Ukrajna Külügyminisztériumára hivatkozva.

Mao Ning, a kínai külügyi tárca szóvivője a miniszterek találkozóját követően kijelentette, hogy a felek „véleményt cseréltek az ukrán válságról”, és megismételte, hogy „a Kínai Népköztársaság elkötelezett a válság politikai megoldása mellett”.

„Bár a feltételek és az idő még nem értek meg, támogatunk minden olyan erőfeszítést, amely elősegíti a békét, és készek vagyunk továbbra is konstruktív szerepet játszani a tűzszünetben és a béketárgyalások újrakezdésében” – idézte őt az AFP.

Kuleba jelezte, hogy Ukrajna „is a béke, a helyreállítás és a fejlődés útját akarja követni”.

„Meggyőződésem, hogy az igazságos béke Ukrajnában megfelel Kína stratégiai érdekeinek, és Kína globális békeerőként betöltött szerepe fontos” – jelentette ki felszólítva Pekinget, hogy „az országunkkal fenntartott kapcsolatokra az Európával fenntartott stratégiai kapcsolatainak prizmáján keresztül tekintsen”.

Emellett Kuleba sürgette Kínát, hogy „kerülje a béketervek közötti versengést”. Beszámolt Wang Yinek a svájci békecsúcs eredményeiről, és kifejtette a további lépések logikáját az ukrán „békeformula” végrehajtásában.

A miniszter tájékoztatta kínai kollégáját „Ukrajna következetes álláspontjáról, amely abban áll, hogy kész a tárgyalások lefolytatására az orosz féllel egy bizonyos szakaszban, amikor Oroszország készen fog állni a tisztességes tárgyalásokra”. Kuleba ugyanakkor megjegyezte, hogy „jelenleg nincs erre készség az orosz oldalon”.

Látogatásával Dmitro Kuleba lett az első magas rangú ukrán vezető, aki felkereste Kínát az Ukrajna elleni teljes körű orosz invázió kezdete, 2022 februárja óta.

Kína az Ukrajna elleni orosz háború vonatkozásában „semleges oldalként” pozicionálja magát. Nyugaton ugyanakkor többször is kijelentették, hogy a Kínai Népköztársaság felelős az Oroszországi Föderáció katonai potenciáljának növeléséért. Ezt a kínai politikusok következetesen tagadják.

A múlt hónapban Kína nem vett részt a „békecsúcson”, indoklásuk szerint többek között azért, mert Oroszországot nem hívták meg a találkozóra. Hszi Csin-ping kínai elnök nemrég Pekingben fogadta a békemissziót teljesítő Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, aki a Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Moszkvában pedig Volodimir Putyinnal folytatott tárgyalások után, és a Donald Trump amerikai elnökjelölttel való találkozása előtt látogatott a kínai fővárosba.

(ntk/dw.com)