Kárpátalján 126 veterán nyújtott be kérelmet ingyenes fogpótlásra

2024. augusztus 3., 09:27

A kibővített megyei program részeként idén leggyakrabban a megyeközpont, az Ungvári, a Munkácsi és a Beregszászi járás lakói jelentkeztek ilyen szolgáltatásért – mondta el Miroszlav Bileckij, a megyei katonai közigazgatás vezetőjének első helyettese.

Elmondása szerint 52 veteránnak van már új fogsora. Az elvégzett munka költségét több mint félmillió hrivnya értékben megtérítették a fogászati intézményeknek és a fogorvosoknak.

„Nagyon fontos, hogy katonáink a lehető legnagyobb védelmet élvezzék, és tudják, hogy a hátországban gondoskodnak róluk, készek maximális erőfeszítéseket tenni gyógyulásukért” – kommentálta.

Megjegyezte azt is, hogy a háborús veteránok, katonák és családtagjaik 2023‒2024 évekre szóló szociális támogatási és rehabilitációs programja keretében idén 1,5 millió hrivnya jut ingyenes fogpótlási szolgáltatásokra a megyei költségvetésből.

Ilyen szolgáltatásokat harcosok és háború miatt fogyatékkal élők vehetnek igénybe. A megyei program keretében az intézmények személyenként legfeljebb 10 000 hrivnya összegű költségtérítést kapnak.

Fontos, hogy a veterán önállóan válassza ki azt a szakembert vagy intézményt, amelyben kezelni fogják. A kártérítés biztosítása érdekében a személynek megfelelő kérelmet kell benyújtania a megyei szociális védelmi főosztályhoz.

(prozahid.com/RV)