Fejlesztőeszközöket és édességcsomagokat kaptak a Turjaremetei Inkluzív Központ növendékei Magyarországról

2024. augusztus 10., 10:35 , 1223. szám

A budapesti Papp Ivett Laura Magyarország Ungvári Főkonzulátusának a segítségével már többször hozott adományokat a Turjaremetei Községi Tanács Mokrán működő inkluzív központjába. A jótékonysági akciót megelőzően tavaly úgy döntött, hogy kárpátaljai sérült gyermekeket fog segíteni, és ehhez pályázati forrásokat keresett. A Pro Filii Alapítványnál sikeresen pályázott, és decemberben 20 darab komplett számítógépet (asztali gép, monitor, billentyűzet, egér) és 50 db Mikulás-csomagot juttatott el Mokrára Magyarország Ungvári Főkonzulátusának a közreműködésével, májusban pedig a közelgő gyermeknap alkalmából ismét a külképviselet közreműködésével ajándékcsomagokat vitt 50 gyermek számára a központba.

Papp Ivett Laura szerdán, augusztus 7-én ismét adományokkal megpakolt járművel érkezett Mokrára, az inkluzív központba. Ezúttal az intézmény szakemberei korábbi kérésének megfelelően összeállított csomagot hozott: sérült gyermekek fejlesztését szolgáló eszközöket mintegy félmillió forint értékben.

– Nem első alkalommal járunk itt, Mokra településen, egy sérült gyerekekkel foglalkozó inkluzív központban. Már két ajándékozáson vagyunk túl, először tavaly decemberben jártunk itt, amikor 20 darab komplett számítógépet hoztunk és Mikulás-csomagokkal készültünk, később gyermeknap alkalmából érkeztünk, most pedig kifejezetten az intézmény kérésének megfelelően válogattuk össze az ajándékokat. A gyerekek mozgásfejlesztésén, mozgáskoordinációján van a hangsúly, valamint az érzékszervi, a logopédiai javulás érdekében terápiás eszközökön, mint például a szenzoros lépegetők, egyensúlyfejlesztő, logopédiai asztal, minden, amivel a gyerekek mozgását és beszédét tudják fejleszteni. Természetesen az édességekkel teli ajándékcsomagok sem maradtak el. A pályázat szerint itt a végéhez értünk, de biztos, hogy nem utoljára járunk itt, mert feltöltődés az ittlét, és mindannyian a szívemhez nőttek, mindenki, aki a segítségünkre szolgált, az intézmény összes tagja – mondta Papp Ivett Laura, miután kipakolták a Magyarországról szállított adományt, s köszönetét fejezte ki a Pro Filii Alapítványnak és a főkonzulátusnak a lehetőségért és a közbenjárásért.

A központ munkatársaival közösen gyorsan kicsomagolták az eszközöket, hogy a helyi szakemberek minél hamarabb megtekinthessék, a gyerekek pedig kipróbálhassák azokat.

– Mindaz, amit most kaptunk a vendégeinktől, nagyon hasznos a növendékeink számára, mert például a szenzoros szobának köszönhetően, amelynek a berendezéséhez gyakorlatilag mindent hoztak, serkenteni lehet a pszichológiai, az intellektuális és az érzelmi fejlődést. A gyermek szenzoros rendszerére gyakorolt hatásnak köszönhetően a következő eredményeket tudjuk elérni: ellazulás, az izomfeszülés és érzelmi feszültség megszüntetése stb. A szenzoros szoba használata a gyermekek esetében kihat a mozgáskészségekre, a koordinációra, a vizuális érzékelésre, a verbális kommunikációra, az összpontosításra s még számos funkcióra. Nagyon hálásak vagyunk – emelte ki Tetyana Povarcsuk pszichológus.

A magyarországi vendégek a háttérből betekinthettek a Krisztina Konyulics, a központ logopédusának irányításával tartott fejlesztőfoglalkozás menetébe. Mint mondta, a gyerekek egy része előfordul, hogy 8 évesen sem tudja megkülönböztetni a négyszöget a háromszögtől. Ebben is segít ez a játék.

– Amit a dobókockán gurítanak, azt ki kell választaniuk. Így fejlesztik a koncentrációs készségüket, az emlékezetüket, a gondolkodásukat. A csoportos foglalkozáson, amelyen most fagylaltot készítettek papírból és egyéb kellékekből, a csoportos munkára tanítottuk őket, mert van olyan tanítványunk, aki fél a többiektől. Azt szerettük volna, ha megérti, megérzi, hogy nem kell félnie a közösségtől, senki sem fogja bántani, sőt együtt könnyebben el lehet készíteni bármit – jegyezte meg Krisztina.

Ezt követően a gyerekek boldogan vették szemügyre az édességcsomagjukat, valaki egyik-másik tasakot kibontotta és ízlelgette a kedvenc nasiját, míg mások csak nézegették, hogy otthon majd testvérükkel, anyukájukkal kóstolják meg a finomságokat.

Dr. Papp Ferenc konzul kiemelte: Magyarország Ungvári Főkonzulátusa mindig örömmel csatlakozik azokhoz a kezdeményezésekhez, amikor adományok átadására kerül sor, és közreműködnek a szervezésben.

– Különösen kedves ez a mai nap számunkra, hiszen itt egy olyan intézetben vagyunk Mokrán, ahol sérült gyerekeknek a fejlesztése és nevelése van folyamatban. Az ungvári főkonzulátus mindig is jelentős szerepet játszott a beérkező igények, illetve a felajánlott adományok között, egyfajta híd szerepét töltjük be. Ez volt most az alapítvány esetében is. Ők azzal keresték meg a főkonzulátust, hogy hová tudnának eljuttatni adományokat, és így jött képbe a mokrai intézmény, ahol nagy szükség van ezekre az eszközökre, amiket kaptak. Most már harmadszor tudtunk segíteni ennek az alapítványnak.

– Örülünk, hogy vannak olyan jóakaratú emberek, akit ilyen nemes cselekedetek hajtanak végre. Ezek valóban nagyon szükséges kellékek számunkra ahhoz, hogy teljes értékű korrekciós fejlesztőfoglalkozásokat tudjunk tartani a speciális szükségletű gyermekeknek. Reméljük, a jótevők tette mások számára példaértékű, hiszen ebben a nem könnyű időben nem egyszerűen anyagi értékeket ajándékoznak, hanem reményt adnak, hogy közösen sikerül mindent megvalósítani. Bízunk benne, hogy ez nem az utolsó projekt, és még számos alkalommal ellátogatnak hozzánk a támogatóink – zárta köszönetnyilvánítását Vitalija Temjaninec, az Inkluzív Erőforrás Központ igazgatónője.

Rehó Viktória