„A falusi ember sohasem adja fel a reményt”

Magas önköltség, irreális ár, ráfizetés… Hogyan tovább?

2024. augusztus 11., 15:29 , 1222. szám

A mezőgazdasági kultúrák sorában immár a sárga- és a görögdinnye is érik, vidékünk dinnyével is foglalkozó gyümölcstermesztői pedig ezeket a terméseiket is eladásra bocsátják. De mekkora önköltség és milyen ár mellett tudják azokat értékesíteni? Ezekről és a kapcsolódó kérdésekről beszélgetett el lapunk munkatársa Kovács Tibor benei dinnye-, szamóca- és őszibarack-ter­mesztővel.

– Úgy 14 éve vágtam bele a dinnyetermesztésbe – emlékezik vissza beszélgetőtársam. – Harminc áron kezdtem, később majdnem másfél hektáron termesztettem ezt a gyümölcsöt: 30 áron sárga-, a többi területen görögdinnyét, idén pedig már négy hektáron ültettem el ezt a kultúrát, ebből megint csak 30 áron a sárga-, míg a földterület nagyobbik részén a görögdinnyét.

Évente hány tonnát tud megtermelni?

– Jó évben 30–40 tonnát – 2022 ebben a tekintetben jó év volt –, míg gyengébb esztendőkben 25–30 tonnát.

 – Honnan szerzi be a vetőmagokat, a gyomirtókat, a növényvédő szereket, miként alakul mindezek ára, s háti vagy traktorhoz kapcsolt permetezőgéppel dolgozik?

– A magokat egy dinnyetermesztő cégtől vásárolom, az áruk az infláció miatt némileg megemelkedett, de elfogadható. Gyomirtót nem használok, kézi erővel gyomlálom ki a gazt. A növényvédő szereket pedig különböző gazdaboltokban szerzem be, melyek ára folyamatosan emelkedik, és a dinnye reális eladási árához képest magas. De meg kell vásárolnom azokat, hiszen a növényvédelem nagyon fontos, pláne egy esős időszakban. Három-négyféle betegség, többek között peronoszpóra ellen kell kezelnem az ültetvényeket, s ha a dinnyetermesztési idényben sok eső esik, akkor egy idényben ötször-hatszor is le kell permeteznem a táblákat. Háti permetezőgéppel dolgozom, mivel a dinnye eladási ára nem engedi meg, hogy traktorral vontatott permetezőgépet vásároljak.

Az idei változékony tavaszi időjárás, a hűvös áprilisi időszak, a hűvös, esős június, illetve a későbbi hőhullám miként hatott ki a dinnyetermesztésre? Milyen az új dinnyetermés?

– A szokatlanul hűvös, esős júniusi hetekben az átlagos évekhez képest dupla mennyiségű növényvédő szert kellett kipermeteznem, ami 20–25 százalékkal növelte meg az önköltségi árat. A meleg jó hatással van a dinnyére, a hőhullám idején viszont dupla mennyiségű vizet kellett felhasználnom a csepegtetéshez, így dupla mennyiségű benzint is kellett vásárolnom a szivattyú működtetésére, s ez is növelte az önköltséget. Ami viszont a termést illeti, hál’ Istennek jó az idei termés. „Csak” nem reális az ár…

Mekkora a reális ár?

– 10–13 hr/kg, de jelenleg negyedével kevesebb, ebben az évben nagyon alacsony. Tavaly, tavalyelőtt, illetve hat esztendővel ezelőtt volt reális az eladási ár. A többi évben pedig – az ideit leszámítva – elfogadható szinten mozogtak az árak.

Miként s jelenleg milyen áron értékesíti a terméseit?

– Korábban átutazók, Kárpátaljára érkező turisták is vettek tőlem dinnyét, 12–15 hrivnya kilo­grammonkénti áron, de úgy öt esztendeje jelentősen csökkent a számuk. Döntő mértékben ungvári, lembergi felvásárlóknak adom el a termésem, de idén ők sem nagyon jönnek, és csak 10–11 hrivnyát adnak a gyümölcs kilo­grammjáért. Pedig két évvel ezelőtt a szintén különböző gazdaboltokban beszerzett csepegtetőrendszer és a fekete fólia ára is megemelkedett (kezdettől fogva használok csepegtetőrendszert, illetve fekete fóliát), s azóta folyamatosan emelkedik. Emellett 2-3 éve a műtrágyák ára is egyre csak növekszik.

Artézi kútból nyeri a vizet a csepegtetéshez?

– Részben igen, részben pedig a Borzsáról hordom a vizet. A kútra szerelt szivattyú működtetéséhez szükséges benzin ára viszont szintén magas lett.

Ha összevetjük a dinnye megtermesztésének az önköltségét és az eladási árat, akkor mikor volt igazán nyereséges a dinnyetermesztés?

– 2022-ben és 2019-ben. Idén viszont úgy néz ki, hogy ráfizetéses lesz a dolog.

Ugyanakkor idén már négy hektáron ültette el a dinnyét. Ilyen körülmények közepette mennyire fogja megérni, hogy kibővítette a termőterületet?

‒ Ha az eladási árak növekedni fognak, akkor meg fogja érni, és nem lesz ráfizetéses.

A dinnye mellett szamócát és őszibarackot is termeszt. Az értékesítésükből befolyó jövedelem nem kompenzálja a dinnyetermesztés idei veszteségét?

– A szamóca- és az őszibaracktermés mennyisége és minősége is jó volt, de nem lett megfelelő sem a szamóca, sem az őszibarack ára. 15 hrivnyával alacsonyabb lett, mint tavaly. Ezek értékesítésekor is gond, hogy kevés a felvásárló. Az eladásukból befolyt, befolyó összeg épphogy fedezi a ter­mesztés önköltségét. Nem lett sem ráfizetéses, sem nyereséges a termesztésük.

Hogyan tovább?

– Őszibarackot jövőre is fogok termeszteni, a szamócán és a dinnyén még gondolkodom, de azért még reménykedem a helyzet javulásában. A falusi ember sohasem adja fel a reményt…

Lajos Mihály