Gyermekzsivaj töltötte be a Barátság Stadiont

Színes programokkal várták az érdeklődőket az MCC családi napján Beregszászban

2024. augusztus 13., 10:34 , 1223. szám

Közel ezer látogatót vonzott a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központja által idén harmadik alkalommal megszervezett családi nap.

Az MCC Beregszászi Képzési Központjának programjai évről évre rendkívüli népszerűségnek örvendenek a helyi fiatalok körében, hiszen a különböző korosztályokat megszólító kurzusok, a hazai és külföldi szakemberek izgalmas elő­adásai, valamint a tehetséggondozó foglalkozások megannyi iskolás gyereknek felkeltik az érdeklődését. A központnak otthont adó felújított, impozáns épületben méltó környezetben zajlik a tehetséggondozás, melyet számos színvonalas kulturális rendezvény egészít ki. Az MCC kárpátaljai csapata a nyár végéhez közeledve augusztus 11-én ismét családi napot szervezett a beregszászi Barátság Stadionban.

A család minden tagját megszólító alkalom ünnepélyes megnyitóján elsőként Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője köszöntötte a megjelenteket. Beszédének elején a diplomata kiemelte, nagyon remélik, hogy Ukrajnában mihamarabb helyreáll a béke, hiszen „a kárpátaljai magyar közösség alapvető érdeke, hogy Kárpátalja és az itt élő magyarság jövője egy békés, fejlődő, stabil, állampolgárainak jólétet biztosító országban történjen”.

„A magyar kormány fontos célja, hogy segítse a magyar nemzeti azonosságtudat megerősítését, a magyarság kulturális, nyelvi értékeinek a megőrzését, és támogassa az itteni nemzetrész szülőföldjén való boldogulását” – jegyezte meg Gyebnár István, hozzátéve: mind­ezek az MCC kárpátaljai szervezetének a törekvései is. „Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyarság egységesen tudjon cselekedni az elért eredmények megőrzése, továbbfejlesztése érdekében” – fűzte hozzá a konzul.

„Az MCC egy nagy család – ez rendezvényeink jelmondata is” – emelte ki köszöntőjében Dobsa Beáta, az MCC Beregszászi Képzési Központjának vezetője, hangsúlyozva: ennek a kitartásból és összetartásból mindennap jelesre vizsgázó „nagy családnak” méltatják ma a napját. Dobsa Beáta elmondta, ez idáig több mint háromszáz családot sikerült bevonni a tevékenységükbe, s mint mondta, nem titkolt céljuk, hogy a jövőben még több embert megszólítsanak Kárpátalja-szerte. „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a nehéz idők ellenére is egyre több család, diák és szülő teszi le voksát a Mathias Corvinus Collegium mellett, hiszen a hozzánk csatlakozó tanulók száma egyre csak növekvő tendenciát mutat” – konstatálta, majd köszönetet mondott a rendezvényre ellátogatóknak, akiknek kellemes időtöltést kívánt. „Bízunk abban, hogy jövőre azokkal a családtagokkal, barátokkal is találkozhatunk, akik most távol vannak” – fűzte hozzá az MCC Beregszászi Képzési Központjának vezetője.

A stadion már a kora délutáni órákban hangos volt a gyermekzsivajtól. Az érdeklődőknek számos lehetőségük nyílt arra, hogy ebben a kihívásokkal teli, bizonytalan és olykor nagyon nehéz időszakban kicsit kikapcsolódjanak és minőségi időt töltsenek el egymás társaságában. A legfiatalabbakat körhinta, hatalmas ugrálóvár, arcfestés és különböző gyermekjátékok várták, emellett szabadon birtokba vehették a stadion játszóterét is, a kamaszok kipróbálhatták a Kaptár csapatának teljes kínálatát: a lézerharcot, a darts- és buborékfocit, s akadt elfoglaltság a felnőttek számára is. Az eseményen a hagyományok is szerepet kaptak, ugyanis bárki betekinthetett a nemezelés ősi technikájába, Reskó-Papp Angéla és Gogola Éva kézművesek iránymutatásával pedig el is készíthette saját tulipánját, nyusziját vagy békáját.

Az esemény kiemelt programja, Berghauer-Olasz Emőke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense, a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság vezetője Megküzdési stratégiák krízishelyzetben című előadása lelki feltöltődést nyújtott a hallgatóság számára. Két és fél éve háborús krízisben élünk, így már elég hosszú ideje kell ehhez a nem könnyű állapothoz alkalmazkodnunk – mondta Berghauer-Olasz Emőke, aki rávilágított: valójában az egész életünk krízisek mentén zajlik. A szakember olyan elméleteket mutatott be a gyakorlatban is jól alkalmazható példákkal, amelyek segítenek ezekkel az élethelyzetekkel úgy megküzdeni, hogy lelkileg is egészségesen tudjanak tekinteni az emberek előre a jövőbe. Mindenkiben ott vannak az erőforrások, hiszen vannak külső és belső erőforrásaink, amelyekre lehet ilyenkor támaszkodni. Már az is komoly előrelépést jelent, ha az ember tudatosítja magában, hogy éppen rossz passzban van. Meg kell találni, hogy melyik az a stratégia, amely az adott helyzetben az adott illető számára személyiségvonásának megfelelő stratégia, melyet elő lehet ilyenkor venni és alkalmazni – fogalmazott, kiemelve a rendszeres testmozgás fontosságát. Az előadó emlékeztetett arra is, hogy a kárpátaljai magyarok bármikor segítséget kérhetnek a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság szakembereitől.

Az óvodás- és kisiskoláskorú gyerekeknek még egy különleges bábszínházi élményben is részük lehetett. Gál Natália, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze és Ferku Szilveszter segédszínész két előadással készült. Gárdonyi Géza Ugri meg Bugri című interaktív zenés mesejátékában egy mókustestvérpár történetén keresztül próbálták az óvodásokat a pozitív emberi tulajdonságokra tanítani. A Rákóczi virágai és más mondák című, kisiskolásoknak és kamaszoknak szóló előadásban pedig helyi legendákat és mondákat elevenítettek meg a gyerekek számára, akik ezáltal a színház eszközeivel szórakoztatva ismerhetik meg szülőföldünk értékes történeteit, jeles alakjait és eseményeit. „Nagyon fontosnak tartom azt, hogy minden korosztálynak a számukra fontos témákat vigyük el, és megmutassuk a színháznak a varázsát is. Ennek keretén belül próbáljuk őket valami szépre és jóra tanítani. Mindig pozitív tapasztalatokat gyűjthetünk össze, amikor gyerekeknek játszhatunk, hiszen a gyermek a leghálásabb nézőközönség” – fogalmazott tudósítónknak Gál Natália.

A családi napon szerzett élményeket a hagyományos kárpátaljai káposztás paszuly elfogyasztása tette teljessé. Az ízletes vacsoráról a Kiscsikó gondoskodott. A rendezvény kertmozival zárult: a jelenlévők a Coco című, vidámsággal és kalanddal teli amerikai animációs filmet nézték meg.

A MCC családi napja egyszerre zajlott a jótékonyság jegyében is. Az ide látogatók önkéntes adományaikkal egy beregszászi játszótér kialakítását támogathatták.

CsA