Rezeda Folktábor Beregszászban

2024. augusztus 13., 13:16 , 1223. szám

Nagy sikerrel szervezték meg a negyedik Rezeda Folk­tábort Beregszászban. A négynapos edzőtábor célja a folk­műhely diákjainak készségfejlesztése volt. Az augusztus 5–8. között megrendezett eseményen közel hatvan gyermek táncolt, népzenélt, énekelt és kézműveskedett.

Immáron negyedik alkalommal szervezte meg a Rezeda Folkműhely hagyományos nyári edzőtáborát, melyet idén két fő tájegység köré építettek: a haladó táncosok és zenészek felcsíki táncokkal és zenével ismerkedtek, az utánpótlás- és kezdő csoportok pedig nyírségi, szatmári muzsikával és táncokkal. A tábor célja, hogy a gyerekeket felkészítsék az őszi félévre, valamint hogy négy napon keresztül minél szélesebb körű alapismereteket szerezzenek a résztvevők az adott tájegységről, melyeket aztán egész évben még szélesebb körben ismerhetnek meg és sajátíthatnak el.

A program kapcsán Váradi Enikő, a Beregszászi Rezeda Folkműhely vezetője elmondta: „A tábor gondolata a Covid-járvány idején fogalmazódott meg bennünk, amikor a tavaszi időszakban a korlátozások miatt nem tudtunk foglalkozásokat tartani. Így jött az ötlet egy négynapos nyári tábor megszervezésére. Aztán a háború kitörése is nehéz helyzetbe hozta az oktatást, ezért úgy gondoltuk, hogy szükség van a nyári edzőtáborra. A tábor ideje alatt valósítjuk meg a Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja néptáncos mentorprogramját. Nem havonta járnak ki hozzánk az oktatók, hanem egy közös egyeztetés után a nyári edzőtábor során érkeznek Nyíregyházáról mentoraink, Antal Roland és Antal Dóra néptáncpedagógusok, akik a négy nap folyamán intenzív foglalkozásokat tartanak mind a kezdő, mind a haladó táncosaink számára. Viszont mivel a folkműhelyben nem csak táncosok vannak, így a zenészszekció is foglalkozásokat tart ilyenkor.”

A hét folyamán nemcsak a folkműhely diákjai vettek részt a foglalkozásokon, hanem a szervezők nyitottá tették a programot azok számára is, akiket érdekel a műhelyben zajló oktatás. A négy nap során közel hatvan gyermek zenélt, táncolt, énekelt és kézműveskedett. A diákokkal a néptánc szekcióban Antal Roland és Antal Dóra, a Nyíregyházi TáncTanoda vezetői, valamint Orosz Péter és Váradi Enikő, a Rezeda Néptáncegyüttes művészeti vezetői foglalkoztak. A zenei szekcióban a folkműhely tanárai oktatták a diákokat: Halász Bertalan harmonikán, Lemen Iván népi hegedűn, Simon Sarolta citerán. Balogh Marianna, a Sodró együttes énekese, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákja népiének-oktatással színesítette a tábor programját, Gogola Éva pedig egész héten népi kézművességgel, nemezeléssel tette érdekesebbé a foglalkozásokat. A szabadidős tevékenységek során a fiatalok számára lehetőség volt különböző sporttevékenységeket is folytatni. A tábor ideje alatt nem maradhatott el a kedvelt élő zenés néptáncalkalom sem, amikor kicsik és nagyok egyszerre mulattak.

A Beregszászi Rezeda Folkműhely augusztus 15-től várja a jelentkezőket a következő tanévre néptánc, népi harmonika, népi hegedű, brácsa, nagybőgő, citera, cimbalom, népi ének szekciókba. A folkműhelyben 6 és 18 év közötti, a népzene és a néptánc iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését várják. Jelentkezni a rezeda.beregszasz@gmail.com e-mail-címen lehet.          

Kőváry