Robbanás dördült egy kijevi kávézóban

2024. augusztus 15., 08:45

Kijevben robbanás dördült a városközpont egyik kávézójában – jelentette a korrespondent.net augusztus 14-én, szerdán este Vitalij Klicskóra, a főváros polgármesterére hivatkozva.

A polgármester előbb közölte, hogy az előzetes információk szerint gránát robbant egy Rejtarszka utcai kávézóban, majd néhány perccel később pontosított, hogy gyakorlógránát robbanása miatt füst keletkezett a helyiségben, de senki nem sérült meg és kár sem keletkezett.

„A DSZNSZ katasztrófaelhárítója szerint a pincér adta a gránátot a vendégnek. Az azt hitte, hogy ez egy emléktárgy, elkezdte csavargatni, mire felrobbant” – jelentette Andrij Csaplijenko újságíró.

A korrespondent.net emlékeztet, hogy Herszonban egy helyi lakos gránátot dobott a tömegbe. A robbanás következtében egy ember meghalt.

(korrespondent.net/Kárpátalja)