Háború és férfihiány

2024. augusztus 16., 19:20 , 1223. szám

A nyugati média beszámol többek között az ukrajnai nők nehézségeiről, akik a háború és a mozgósítás miatt nem találnak férfiakat romantikus találkozókra és együttélésre a háborús viszonyok között. A New York Times (NYT) e témának szentelt írását a TSZN ismerteti.

Az amerikai kiadvány ukrán nők történeteit meséli el, akik elpanaszolják, hogy a háború miatt több mint két éve nem tudtak kapcsolatot létesíteni férfiakkal.

Egyikük elmondja, hogy kapcsolatot kezdett egy férfival, de az elment a frontra, és az érintkezés megszakadt: a férfi nem akarta folytatni a kapcsolatot. Néha viszont maguk a nők szakítják meg a kapcsolatot tudván, hogy a férfi idővel a fronton találhatja magát.

Mások azt mondják, hogy nem sietnek az interneten keresztül ismeretséget kötni, mert nem állnak rá készen, sőt félnek olyan férfiakkal találkozni, akik súlyosan megsebesültek a fronton. A NYT szerzői rámutatnak, a háború mindent megváltoztatott, a párkapcsolatok békeidőbeli szabályait is. Mindebből az újságírók arra a következtetésre jutnak, hogy Kijevben megfogyatkoztak a férfiak, a nők pedig nem tudnak romantikus kapcsolatokat létesíteni.

A kiadvány a válás témáját is érinti. Az elhúzódó háború gyakran vet véget az egymástól elszakadó nők és férfiak kapcsolatának, azok más partnereket találnak.

A szakértők szerint viszont a következtetések levonása előtt fel kellene mérni a népesség nemek szerinti megoszlását, amely jelenleg a háború miatt nem ismert.

„Jelenleg 6 millió ukrán van külföldön a háború miatt. Körülbelül kétharmaduk nő. Vagyis egyrészt több nő hagyta el Ukrajnát, másrészt a hadseregben a többség férfi, bár számukat nem hozzák nyilvánosságra. Ezért nagyon nehéz kommentálni a felvetést, hogy az ukrán nők nem találnak férjet a háború alatt. Talán ez csak a külföldi újságírók feltételezése” – mondta el a TSZN-nek Olekszandr Hladun, a Nemzeti Tudományos Akadémia Demográfiai és Életminőség-problémák Intézetének tudományos munkáért felelős igazgatóhelyettese.

Hozzáteszi: az ilyen felvetéseket ma nem lehet sem megerősíteni, sem cáfolni, mert nem áll rendelkezésre teljes statisztika.

A szakember mindazonáltal elismeri, Ukrajnának valóban óriási problémái vannak a demográfiával.

„Az Igazságügyi Minisztérium szerint az idei év első felében Ukrajnában tovább csökkent a születési ráta, miközben nőtt a halálozások száma. Idén 100 születésre körülbelül 288 halálozás jut nálunk, míg például 2021-ben 100 születésre 263 haláleset jutott. A halandóság növekedése háború idején sajnos természetes jelenség. A katonák elesnek a fronton, a nők pedig külföldre mennek, és nem szülnek ott, így ez a különbség egyre nő” – mutatott rá a kutató.

(szcs/tsn.ua)