Golda és festményeim – Tetjana Ribár jubileumi kiállítása a Munkácsy Mihály Magyar Házban

2024. augusztus 17., 08:45 , 1224. szám

Ismét egy csodálatos kiállítás nyílt a Munkácsy Mihály Magyar Házban augusztus 15-én. A Latorca-parti város szívében található épület tetőtéri galériájában ezúttal Tetjana Ribár munkácsi költőnő és festőművész Golda és festményeim című egyéni tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők.

Tetjana Ribár jubileumi kiállításának ünnepélyes megnyitóján elsőként Tarpai József, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója köszöntötte a megjelenteket. Végigtekintve a zsúfolásig megtelt galérián Tarpai József elmondta, ilyenkor mindig elgondolkozik azon, hogy mitől lehet sikeres egy-egy kiállítás. Mint fogalmazott, arra a következtetésre jutott, hogy mindenképpen szükséges hozzá egy nagyszerű művész, akinek csodálatos alkotásai vannak, s a helyszín sem elhanyagolható. A Munkácsy Mihály Magyar Ház galériája megfelelő helyszínt biztosít a munkák bemutatásához, s a vezetőség rendkívül hálás, amiért a művészek itt kívánják kiállítani műveiket. Éppen ezért az magyar ház igazgatója köszönetet mondott a művésznőnek, hogy őket választotta, és további sok sikeres kiállítást kívánt számára.

„A ma megnyíló kiállítás egy jubileumi kiállítás, egy igazi színkavalkád. Ugyanakkor egy jubileumi kiállítás mindig különleges alkalom is, hiszen ilyenkor ráirányul a figyelem egy művész munkásságára, életpályájára, akire méltán lehetünk büszkék. Ilyen művész Tetjana Ribár is” – szögezte le ünnepi köszöntőjében Albertné Simon Edina ungvári magyar konzul. A diplomata megköszönte a Munkácsy Mihály Magyar Háznak, hogy rendszeresen meghívást kapnak színvonalas rendezvényeikre, melyeken minden alkalommal nagy örömmel vesznek részt, hiszen „Magyarország Ungvári Főkonzulátusának is egyik kiemelt célja, hogy segítse a kárpátaljai kulturális és művészeti ágazatban tevékenykedő alkotókat, szervezeteket, valamint megismertesse szűkebb pátriánk kulturális örökségét” – hangsúlyozta a konzul.

A köszöntőket követően Kopriva Attila kárpátaljai művész, művészettörténész, a Kárpátaljai Művészeti Akadémia docense megnyitotta a kiállítást. A művésznő olyan művészekkel van körülvéve, akik a családján belül is inspirálják őt, s talán ezért is áll rengeteg szeretettel a művészethez – fogalmazott. „A munkáiból kitűnik, hogy nem másolja a természetet, hanem próbál impressziókkal, de néha absztrakt kompozíciókkal is túllépni az egyszerű, realista ábrázolásokon, s ez neki nagyon jól sikerül. A mostani kiállítás nem hasonlít azokra a művekre, melyeket egy vagy két évvel ezelőtt mutatott be, ez egy magasabb szint. A Golda sorozata figyelemre méltó, rendkívül expresszív, ahogyan egy hölgynek az életszakaszait mutatja be” – konstatálta Kopriva Attila.

Elismerő jelzőkkel szólt a művésznő munkájáról Natália Ribár költőnő, festőművész, dizájner, a Marcipánka brand társalapítója is, aki a kiállítást – mely tele van lélekkel, színekkel, zenével, őszinte érzelmekkel és szépséggel – nem egyszerűen a művek bemutatásaként jellemezte, sokkal inkább egyfajta áttörésnek a művésznő életben.

„Nem is tudom, ki vagyok inkább: költő vagy festőművész? De ez nem is fontos. Arra viszont emlékszem, még az iskolai évek során tanultam meg, hogy a legfontosabb hivatás embernek lenni. És a folyamatos tanulás és jobbá válás nagyon klassz tevékenység” – mondta meghatódott hangvételű felszólalásában Tetjana Ribár, hozzátéve: a művészetnek hatalmas ereje van, hogy megváltoztassa a világot és minket, benne élőket, „ezért ennek szolgálata mindenekelőtt tudatos hivatása minden művésznek”.

„A mai kiállítás egyfajta összefoglaló számomra. Az alkotások különböző technikákkal, különböző időszakokban születtek. Az olajfestményeim többnyire plein air munkák. Az akvarell miniatúrák télen voltak festve. Nos, és Golda hősnőmet három éve kezdtem el létrehozni. Eleinte egyfajta mobiltelefonos játék volt ez számomra. Facebookra tettem fel bejegyzéseket, az ismerőseim visszajeleztek, minden kép alatt kis szövegek voltak. Beszéltek róla. Mindez egy szórakoztató projektet eredményezett. Aztán hosszú szünet következett. Nyáron kezdtem el javítgatni a rajzokat Photoshopban, és annyira fellelkesültem, ezért bátorkodtam ezen a kiállításon bemutatni ennek eredményét” – összegezte a kiállítás anyagát a művésznő.

A megnyitót Diana Havata, Ukrajna érdemes művésze, a Kárpátaljai Megyei Filharmónia csellistája virtuóz játékával tette igazán hangulatossá.

A kiállítást 2024. szeptember 15-ig, hétköznapokon 8:00 és 16:00 (k.-e. i. sz.) óra között, hétvégén pedig előzetes egyeztetés után (az alábbi telefonszámon: +380 50 555 28 95) tekinthetik meg az érdeklődők.

CsA