Az öröklési bizonyítvány érvénytelenítéséről

2024. augusztus 20., 14:48 , 1223. szám

„Egy örökös megkapta az öröklési bizonyítványt az egész lakásra, pedig annak a fele engem illet. Mit tehetek? Fordulhatok a bírósághoz? Úgy tudom, a megboldogultnak két végrendelete is volt: az egyiket 2022-ben írta minden vagyonáról, a másikat 2023-ban, de abban csak a lakásról van szó. Melyik érvényes a kettő közül?”

– Megpróbálom két részre bontva megválaszolni a kérdéseket.

Ami azt illeti, hogy az egyik örökös megkapta az öröklési bizonyítványt (Свідоцтво про право на спадщину) a lakás egészére, itt minden azon múlik, hogy a közjegyző a törvényeknek megfelelően bonyolította-e le az öröklési eljárást. Ha igen, akkor a másik örökös hiába érzi úgy, hogy sérültek a jogai, nem tehet semmit, mivel nincs alapja annak, hogy a bírósághoz forduljon. A bíróság előtt ugyanis be kell bizonyítania, hogy a közjegyző törvénytelenül járt el, jogtalanul állította ki az öröklési bizonyítványt. Ha viszont sikerül meggyőznie a bíróságot, hogy törvénysértés történt, sérültek a jogai, akkor a kiadott öröklési bizonyítványt érvénytelenítik.

A leggyakoribb okok, amelyek miatt az öröklési bizonyítványt érvénytelennek mondhatják ki:

• a bizonyítvány kiállításának alapjául szolgáló okiratok érvénytelenítése (például érvénytelenné nyilvánítható a végrendelet, az örökségről való lemondásról írt örökösi nyilatkozat, a házassági bizonyítvány stb.);

• más örökösök jogainak megsértése a vitatott öröklési bizonyítvány kiállításával.

Talán az utóbbi eset fordul elő a leggyakrabban.

„Klasszikus” esetnek mondható, amikor az egyik örökös elmulasztotta az örökség elfogadása iránti nyilatkozat benyújtásának határidejét, de utólag alapos okokra hivatkozva elérte, hogy a bíróság pótlólagos határ­időt állapítson meg a nyilatkozat benyújtására. Abból, hogy az örökös benyújthatja nyilatkozatát az örökség elfogadásáról, következik, hogy ő is jogosult részesedni az örökségből. Vagyis az örökséget az eredeti határidőn túl elfogadó örökös keresete nyomán a bíróság érvénytelennek nyilváníthatja a korábban az első örökösnek kiadott öröklési bizonyítványt (lásd a Legfelsőbb Bíróság 385/321/20. sz., 2022. 09. 05-i határozatát!).

Ami a kérdésnek a két végrendeletre vonatkozó részét illeti, abból kell kiindulnunk, hogy a Polgári törvénykönyv (Цивільний кодекс України – a továbbiakban: Ptk.) 1254. cikkelye értelmében az új végrendelet érvényteleníti az előzőt teljes egészében vagy abban a részében, amelyben az neki ellentmond. Vagyis esetünkben a 2023-ból származó második végrendelet részben vagy egészében felülírja a 2022-est. Hogy részben-e vagy egészében-e, annak eldöntésére látatlanban nem vállalkozhatom.

Nyilvánvaló, hogy a két végrendelet tartalma nem azonos. A 2023-as végrendelet csak a lakásról rendelkezik. Ami a hagyaték többi részét illeti, arra vonatkozóan vagy érvényben maradnak a korábbi végrendelet rendelkezései, vagy a törvény szerinti örökösök között oszlik meg a hagyaték (beleértve azokat is, akiknek az új végrendelet által érintett örökrész jutott), ahogyan azt a Ptk. 1245. cikkelyében olvashatjuk. Miután végrendeletet csak a bíróság értelmezhet, ennek az ügynek is valószínűleg a bíróság tesz majd pontot a végére.

Megjegyezném azért, hogy a Legfelsőbb Bíróság a 369/3186/17. számú, a mienkhez hasonló ügyben 2019. június 26-án hozott határozatában úgy érvelt, hogy a későbbi végrendelet ellentmond a korábbinak, mivel csak a korábbiban említett hagyaték egy részéről rendelkezik. Ennek alapján arra a következtetésre jutottak a bírák, hogy a későbbi végrendeletben említett vagyont a végrendelkező által megnevezett személynek kell örökölnie, míg a vagyon fennmaradt részének, amely ebben a későbbi végrendeletben nem szerepel, a törvény szerinti örökösök között kell megoszlania a Ptk. 1254. cikkelye alapján.

hk