Szent István királyra emlékeztek Mezőkaszonyban

2024. augusztus 20., 15:37

Augusztus 20-án a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet ismét csendes koszorúzással emlékezett meg Szent István királyról és a magyar állam megalapításáról Mezőkaszonyban, a 2021-ben felavatott Szent István-mellszobornál. Gál Adél, a Pro Cultura Subcarpathica munkatársa kifejtette, hogy a szervezet fontosnak tartja a magyar kultúra ápolását és a nemzeti hagyományok megőrzését, hiszen a történelmi Magyarország Szent István révén került mennyei pártfogásba.

Dr. Trieb Gergely konzul beszédében hangsúlyozta, hogy azok, akik a teremtő gondviselésben hisznek, a nemzeti közösségeket és kultúrát isteni ajándéknak tekintik, amelyért felelősséggel tartozunk. Hozzátette, hogy most van szükség arra, hogy magasba emelkedjünk, és olyan mélységeket találjunk, ahol a nemzet magától értetődő összetartozása felfedezhető.

A háborús helyzet miatt idén is elmaradt a nagyszabású rendezvény, a megemlékezésre összegyűltek Reviczky Gyula Szent István napján című versének meghallgatásával tisztelegtek Szent István emléke előtt. Ezt követően Radvánszky Ferenc református lelkész áldást kért az egybegyűltekre.

A megemlékezés zárásaként a résztvevők koszorúkat helyeztek el Szent István mellszobránál, tisztelegve az államalapító emléke előtt.

DA