A parlament betiltotta az RPC-hez kötődő vallási szervezeteket Ukrajnában

2024. augusztus 21., 09:20

Ukrajna Legfelső Tanácsa második olvasatban is elfogadta az Orosz Ortodox Egyházhoz (RPC) kötődő vallási szervezetek ukrajnai tevékenységét tiltó törvényjavaslatot – jelentette a DW Jaroszlav Zseleznyakra, a Hang frakció képviselőjére hivatkozva augusztus 20-án, kedden.

„A törvényjavaslat végrehajtása hozzájárul a nemzetbiztonság erősítéséhez a lelkiismereti szabadság és a vallási szervezetek tevékenysége terén” – áll a kezdeményezés indoklásában. A jogszabály értelmében beszüntethető az Ukrán Ortodox Egyház (moszkvai patriarchátus) tevékenysége.

A törvény a kihirdetése után egy hónappal lép hatályba. Az ukrán hírügynökségek jelentése szerint kilenc hónap múlva lép hatályba a törvény egy külön rendelkezése, amely lehetővé teszi, hogy az Állami Etnopolitikai és Lelkiismereti Szolgálat egy vallási szervezet tevékenységének beszüntetése iránti keresettel forduljon a bírósághoz, ha megállapították annak kapcsolatát RPC-vel. A törvényt még alá kell írnia Ukrajna elnökének.

(dw.com/Kárpátalja)