WSJ: Zelenszkij jóváhagyta az Északi Áramlat felrobbantását, később megpróbálta leállítani

2024. augusztus 21., 12:34 , 1224. szám

A Wall Street Journal (WSJ) azt állítja, hogy Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij jóváhagyta az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantását, majd sikertelenül próbálta leállítani a műveletet – írta a cikket ismertető Jevropejszka Pravda augusztus 15-én.

Az amerikai kiadvány szerint 2022 májusában néhány magas rangú ukrán katonai tisztviselő és üzletember gyűlt össze egy megbeszélésen, ahol az egyik résztvevő radikális lépést javasolt: az Északi Áramlat megsemmisítését. Állítólag megállapodás született arról, hogy az üzletemberek finanszírozzák a projekt megvalósítását, mivel a hadseregnek nem volt rá pénze. Az akcióban résztvevők szerint 300 000 dollárra volt szükség a terv kivitelezéséhez.

A műveletet egy kis bérelt jachttal, az Andromedával hajtották végre. A hatfős legénység képzett búvárokból állt, továbbá egy civil nőből, akinek a jelenléte állítólag segített azt az illúziót kelteni, hogy a csoport egy sétahajózásra induló baráti társaság.

„Mindig nevetek, amikor a médiában találgatásokat olvasok valami hatalmas műveletről, amelyben titkosszolgálatok, tengeralattjárók, drónok és műholdak vesznek részt. Mindez egy éjszakai erős italozásból és egy maroknyi ember sziklaszilárd elszántságából született, akiknek volt bátorságuk kockáztatni az életüket a hazájukért” – mondta a művelet tervezésében részt vevő egyik tiszt.

Több forrás és egy érintett tiszt szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezdetben szóban jóvá hagyta a tervet. Később azonban, amikor a CIA tudomást szerzett róla, és megkérte Ukrajna elnökét a művelet leállítására, elrendelte, hogy álljanak le.

Azonban Valerij Zaluzsnij, az Ukrán Fegyveres Erők akkori főparancsnoka, aki állítólag felügyelte a műveletet, úgy döntött, hogy folytatja a terv kivitelezését. Három személy szerint Zaluzsnij azt mondta Zelenszkijnek, hogy a szabotázscsoportot, miután elindították, nem lehet visszahívni. Nem volt velük összeköttetés, mivel a kapcsolatfelvétel veszélyeztethette volna a művelet sikerét.

Állítólag a legjobb ukrán különleges műveleti tiszteket vonták be a támadás koordinálásába. Közéjük tartozott Roman Cservinszkij ezredes, aki korábban az SZBU munkatársa volt.

Cservinszkij és a szabotázscsoport először egy régebbi, alaposan átgondolt tervet tanulmányozott a csővezeték felrobbantására. Ezt az ötletet azonban magas költsége és összetettsége miatt elvetették, a tervezők ezután döntöttek a kis vitorlás és egy hatfős csapat mellett.

A legénység egyik tagja, egy aktív katonatiszt, tapasztalt kapitány volt. A kapitány az akció idejére rövid szabadságra ment a délkelet-ukrajnai fronton harcoló alakulatától.

Csak búvárfelszereléssel, műholdas navigációval, hordozható szonárral és a tengerfenéken a csővezetékek helyzetét feltüntető, nyilvánosan hozzáférhető térképekkel felszerelkezve indultak útnak. A német nyomozás eredményeit ismerő emberek szerint négy búvár dolgozott párban a koromsötét jeges vízben egy HMX-ként ismert robbanóanyaggal, amelyet időzítővel ellátott detonátorokhoz erősítettek.

A WSJ beszélt négy magas rangú ukrán védelmi és biztonsági tisztviselővel, akik vagy részt vettek a tervezésben, vagy tudtak róla. Mindannyian azt mondták, hogy a vezetékek legitim célpontok voltak Ukrajna Oroszország elleni védelmi háborújában.

A német nyomozás nem tárt fel közvetlen kapcsolatot Zelenszkij elnök és a titkos akció között. Az Elnöki Hivatal (OP) is tagadta, hogy Ukrajnának köze lenne a művelethez. Mihajlo Podoljak, az OP vezetőjének tanácsadója a Reutersnek nyilatkozva rámutatott: Ukrajnának nem származott sem stratégiai, sem taktikai előnye a robbantásokból. Megjegyezte, egy ilyen akciót csak nagy technikai és pénzügyi források birtokában lehet végrehajtani.

„És mindez kinek volt a birtokában a robbanás idején? Csak Oroszországnak” – mutatott rá a tanácsadó.

Zaluzsnij, aki jelenleg Ukrajna nagy-britanniai nagykövete, szöveges üzenetében kijelentette, semmit sem tud az akcióról, és minden ellenkező felvetés „közönséges provokáció”. Hozzátette: az Ukrán Fegyveres Erők nem jogosultak külföldi missziók végrehajtására, ezért nem vett részt ilyenekben.

(szcs/eurointegration.com.ua)