Gáti delegáció látogatott Jászfényszaruba

2024. augusztus 23., 16:33 , 1225. szám

2024. augusztus 18–21. között delegáció látogatott vidékünkről, Gátról Jászfényszaruba. Nem első alkalommal érkeztek gátiak a városba, hiszen testvértelepülésekről van szó, melyek már hosszú évek óta aktívan együttműködnek. A résztvevők kulturális és szórakoztató programokon vehettek részt.

Az augusztus 18-ai érkezést követően vacsorával várták az érkezőket, majd baráti beszélgetésre, játékos ismerkedésre került sor.

Hétfőn a delegáció tagjai megtekinthették a X. Művésztelep zárókiállításának megnyitóját a művelődési házban, majd a városi díszünnepségen is részt vettek a művelődési házban. A délutáni szabadprogramokat színesítette a veteránjármű-találkozó, valamint interaktív kiállítások. A nap végén a NOX együttes koncertjét tekinthették meg. Az esemény tűzijátékkal zárult.

Augusztus 20-án a jászberényi városnézés keretén belül ellátogattak a Jász Múzeumba, és a berényi programokat is megtekinthették. Délután kemenceünnepségre került sor a helybéliek s a vendégek részvételével.

Augusztus 21-én, a hazautazást megelőzően a városháza meglátogatására, városnézésre, fürdőzésre volt lehetőség.

Heé Arnold kistérségi képviselő is részt vett az eseménysorozaton. A Kárpátalja hetilapnak adott nyilatkozatában elmondta: „Augusztus 18–21. között községünk delegációja Jászfényszaruba látogatott, ahol a testvértelepülés gazdag programmal várta vendégeit. A delegáció tagjaival részt vettünk a város különböző kulturális eseményein, többek között a X. Művésztelep zárókiállításának megnyitóján és a városi díszünnepségen. Az új kenyér ünnepe alkalmával különleges pillanatot élhettem át, amikor átvehettem a búzakalászokból kötött csokrot, mely a termékenység, az élet és a megújulás szimbóluma. E gesztusban a béke és az összetartozás iránti vágy is megtestesült, melyre most mindannyiunknak oly nagy szüksége van. A látogatás során a jászfényszarui könyvtár gazdag ajándékot is adott a gáti közösségnek: számos értékes könyvet küldtek, melyek között világirodalmi remekművek, klasszikusok és izgalmas olvasmányok is megtalálhatók. Ez az adomány nagyban hozzájárul a gáti könyvtár gyűjteményének bővítéséhez és a közösség kulturális életének gazdagításához. A baráti kapcsolatok elmélyítésére is számos alkalom adódott, hiszen a jászfényszarui színjátszók meghívást kaptak, hogy ellátogassanak térségünkbe, és bemutassák színműveiket, ezzel is erősítve a két település közötti kulturális kapcsolatokat és a közös érték ápolását. Vendéglátóink és a város lakói mielőbbi békét kívántak, s hogy a családok újra együtt lehessenek.”

LI