Hivatalosan is beregisztrálták az első ukrán iskolát Budapesten

2024. augusztus 24., 12:43

„Történelmi pillanat a Magyarországon élő ukránok számára, melynek jelentőségét nehéz lenne felülmúlni. Budapesten beregisztrálták az első ukrán–magyar kétnyelvű középiskolát és gimnáziumot” – olvashatjuk Viktor Mikita, a megyei katonai adminisztráció vezetőjének közösségi oldalain.

Elmondása szerint az eseményt az AndriyJermak és Szijjártó Péter által vezetett kétoldalú munkacsoport hosszú munkája, valamint VolodimirZelenszkij ukrán államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök személyes kommunikációja előzte meg.

Ezzel egyidejűleg Budapesten a Magyarországi Ukránok Állami Önkormányzatának csapata, Grexa Liliána, az Országgyűlés ukrán nemzeti kisebbségének szóvivője,valamint az Ukránok Házaoktatási központ alapítói vezetésével, illetve a Nemzetközi Ukrán Iskolával biztosította a szükséges dokumentumok elkészítését, a működési folyamatok helyszíni lebonyolítását, és ami a legfontosabb, egyesítették az ukránMagyarországo egy oktatási központban, ahol a háború első napjaitól kezdve nehéz körülmények között dolgoztak a gyerekekkel, külön állami oktatási intézményről álmodozva – tette hozzá a kormányzó.

Szeptember 1-jén a Magyarországon élő ukrán diákok egy teljesen felszerelt ötnapos iskolába járnak, amelyben 1-től 12. osztályig anyanyelvükön folyik majd az oktatás. Ezzel együtt a gyerekek itt tanulják meg a magyart, mint idegen nyelvet, ami biztosítja minőségi és átfogó fejlődésüket az országban.

Az oktatási intézmény finanszírozása Magyarország állami költségvetéséből történik.

Az oktatási folyamat biztosítására már elkészült egy különálló épület, amely az ország hatályos jogszabályai szerint minden követelménynek megfelel.

„Minden lehetséges, ha van egy cél, a saját erőbe vetett hit és egy nagyszerű, egységes csapat.Köszönjük Magyarország Kormányának ebben és más kérdésekben nyújtott segítségét” – írta Viktor Mikita.

(facebook.com/VV)