A KMKSZ támogatásával Szent István-szobrot avattak Sárosorosziban

2024. augusztus 27., 09:31 , 1225. szám

A Beregszászhoz közeli Sárosoroszi központjában, a római katolikus templom előtti téren felavatták és felszentelték Gergely István csetfalvai fafaragó Szent István alakját megformázó szobrát.

A történet érdekessége, hogy az alkotást a község legrégebbi, több mint 150 éves tölgyfájából faragta ki. Miután egy vihar kidöntötte, a helyiek nem szerették volna, ha tűzre kerül, ezértelhatározták, hogy a magyar államalapítást, a kereszténység felvételét és a magyar nemzet összetartozását jelképező alkotást készíttetnek belőle.

„Szent István király mindannyiunk számára kiemelkedő szent, példátlan magyar ember, aki mind a katolikus, mind a református egyházhoz tartozó, minden magyar ember számára kiemelkedő személy. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy emléket állítsunk Szent István királyunknak” – fogalmazott Rácz István, Sárosoroszi és Bene római katolikus plébánosa, valamint hozzátette: „Az átadott és megáldott szobor egy emlékjel: aki elhalad előtte és rátekint – legyen az a falu lakója vagy a községet felkereső vendég –, annak szívét remélhetőleg megdobogtatja ez a műalkotás, s arra emlékezteti, hogy a magyarok immár több mint ezer éve élnek ezen a vidéken.”

„Szent István királyunktól sokat tanulhatunk, az ő személye segít abban, hogy még jobban megerősödjünk magyarságunkban, identitástudatunkban” – hangsúlyozta.

Az ünnepségen jelen volt Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja, aki köszöntőjében úgy fogalmazott: „A nemzeti ünnepek évszázadok távlatából is a magyarok összetartozását hirdetik. Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk több mint ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.”

A mostani időkről szólva a diplomata rámutatott, hogy Magyarország, a magyar társadalom mélységesen együttérez és szolidáris a háborúban álló Ukrajna, azon belül a többnemzetiségű Kárpátalja népével, és történelme legnagyobb humanitárius segélyprogramjával támogatja Ukrajnát.

A szobor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség anyagi támogatásával, talapzata a helyi közösség összefogásával készült el. Gergely István csetfalvai fafaragó alkotása a falu központjában, a helyi római katolikus plébánia udvarán kapott helyet.

TV21 Ungvár/K. K.